Majd köszönetet mondott a védekezésben részt vevő párttársainak. Végül arra kérte az Európai Bizottságot, hogy tekintse át az elmúlt 14 évben a régiónak biztosított kohéziós támogatások hasznosulását, az árvízhelyzettel kapcsolatban, hogy az Orbán-kormány törvényesen használta-e fel az uniós forrásokat.
A válsághelyzetet meglovagolva Magyar Péter úgy tűnik, hogy stabilizálni szeretné a rendszerváltó kártyát birtoklók számát, amely szeptember óta csökkent. Amint arról korábban lapunk beszámolt, a Tisza Párt elnöke még június elején jelentette be a rendszerváltó tagságnak nevezett támogatói rendszert, amit akkor történelminek és egyedülállónak minősített.
A program segítségével az előfizetők számlájáról Magyarék minden hónapban átemelték a tagságért fizetendő összeget, amiért cserébe egy digitális kártyát és különböző újdonságokat és jogosultságokat adnak.
A program kezdetben megindulni látszott, augusztusban azonban valami megtört a „rendszerváltóknál”, és tömegesen kezdték el visszamondani az előfizetéseket. A látványos hanyatlást bárki nyomon követhette a Tisza Párt oldalán, ahol egy számláló rögzítette az aktuális előfizetők számát. A folyamatos lemondásokat a Metropol napról napra dokumentálta.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!