– Budapesten egy világszínvonalú sportinfrastruktúrát épített a kormány – ismerte el Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol egy lehetséges budapesti olimpiáról értekezett.
Karácsony Gergely most már szeretne budapesti olimpiát
A balliberális főpolgármester az elmúlt években még a kormány által megvalósított fővárosi sportberuházásokat támadta lelkesen.

A balliberális főpolgármester ugyanakkor ma este is az általa évek óta mantrázott kormányzati „sarcolások” miatt kesergett, és többek között a nemrég bejelentett Debrecenben megvalósuló kormányzati fejlesztéseket is támadta.
További Belföld híreink
Karácsony Gergely a Budapesten telepített új traffipaxokról is beszélt, ezektől azt reméli, hogy csökken majd a fővárosban a súlyos és halálos balesetek száma.
A Nagykörút felújításával a regnáló balliberális főpolgármester állítása szerint „már jól állnak”, mivel most már a kiviteli tervek készülnek.
Karácsony az interjú végén azt mondta, hogy most már szeretné, ha Budapest olimpiát rendezne.
További Belföld híreink
További Belföld híreink
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Tuzson Bence: Kiemelt segítséget kapnak a bűncselekmények áldozatai
A károsultak már kérhetik, hogy eltiltsák az elkövetőt attól, hogy zaklassa őket a későbbiekben.

Jót nevetne a kispesti balos polgármester elhunyt párttársa sértegetésén + videó
Gajda Péternek ellentmondott párttársa, Kunhalmi Ágnes, aki szerint újra kell tárgyalni Aranyosi Péter díszpolgári címét.

Kiszállt a rendőrség, emberi maradványokat találhattak Szombathelyen
Lezárhatnak egy negyedszázada megoldatlan ügyet.

Paksi Endre olyan elismerést kap, amilyet még soha nem adtak senkinek + videó
Az Ossian frontembere a szellemi és jellemi örökség ápolása iránti elkötelezettségével érdemelte ki a címet.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Teljes gázzal falnak csapódott a friss jogosítvánnyal rendelkező 18 éves fiú – videó

Xabi Alonso meglepő módon reagált a Real Madrid botlására

Kreatív módszerrel próbálkoznak a csalók: most parkolás közben kell nyitva tartani a szemed

Most kezdhet csak igazán irigykedni az Európai Unió Magyarországra: hamarosan valóra válik Orbán ígérete

"Alkesz, pszichés gondjai vannak, még Faceboookja sincs". Szegény, lassan, nehezen beszél". Megalázzák, kigúnyolják az aktivistákat a Tisza pártban, akár a tenyészpéldányokat a mezőgazdaságban, úgy minősítik őket. Szexuális szokásaikat is nyilván tartják!

Moszkva ballisztikus rakétákat és taktikai atomfegyvereket telepít Belaruszba - például a rettegett Oresnyik rendszereket is

Menczer Tamás: Friss hír, most figyelj! + videó

A Barcába távozó kapus helyére az Újpest volt játékosát szerződtette az Espanyol

Megérkezett a legújabb magyar autó, egy különleges újítással a fedélzetén

Megvan, milyen büntetésre számíthat az édesanya, akinek a gyermeke meghalt a Palatinuson

Békéscsabán lehullt a lepel Magyar Péterékről: nem érdekli őket a parajdiak sorsa

Eredménytelen akadémikusok kerítenék hatalmukba a kutatóhálózatot
Címoldalról ajánljuk