Új botrány: Magyar Péter öccsét fizette az a cég, aminek vezérigazgatóként tízmilliós megbízásokat adott

A Tisza Párt elnökének öccse 2019 nyarától dolgozott a Diákhitel Zrt. beszállítójának.

2024. 10. 08. 12:36
Magyar Péter tüntetés MTVA székház
Fotó: Polyák Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Felidézték, hogy a Kehi-jelentésben szereplő Diákhitel Központ-szerződések által érintett PlanB Magyarország Kft. – nagyjából egy évvel azelőtt, hogy szerződést kapott volna a Diákhitel Zrt.-től – Magyar Péter akkori feleségét, Varga Juditot tréningezte annak miniszteri kinevezése előtt. A lap emellett most azt is állítja, hogy Magyar Péter öccse, a médiapiacra nemrég médiaszolgáltatóként friss céggel megérkező Magyar Márton 2019 nyarától a PlanB-től kapott fizetést.

Miként a Kehi vizsgálatából már kiderült, a PlanB-t busásan megfizették, egy interneten többnyire ingyenesen elérhető tartalomból összeállított tanulmány oldalanként százezer forintba került, és összesen négymilliót fizettek ki rá, egy 18 diából álló előadás pedig 4,4 millióba került Magyaréknak. 

Miként arról lapunk már beszámolt,

a Diákhitel Központ Zrt. gazdálkodásával kapcsolatban jelenleg nyomozás van folyamatban,

amelyben a tanácsadó tevékenységről készült vélemény és a kapcsolódó szerződések a nyomozó hatóság rendelkezésére állnak.

Borítókép: Magyar Péter (Fotó: Polyák Attila)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.