A férfit ma délelőtt tartóztatták le. Ügyvédje, Hódos Attila, a portál megkeresésére azt mondta, ügyfele
„kényszer és fenyegetés hatására tette azt a nyilatkozatát, amit a terhére rónak.”
Hozzáfűzte, azzal fenyegették a „kihallgatásával összefüggésben eljárók, hogy ha nem ismeri be a bűnösségét, akkor előhoznak a múltjából olyan részleteket, amivel a családi életét tönkreteszik, illetve őt magát és a vállalkozását is tönkreteszik”.
Részletezte továbbá, hogy F. János összesen öt vallomást tett az ügyben, de ezek inkoherensek és ellentmondásosak, sőt, az ügyfele ezeken kívül még más verziókat is előadott neki. Ezért Hódos Attila szerint F. János előadásai „nem objektívek, és nem vehetőek figyelembe bizonyítékként.”





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!