2024 októberében harmadik alkalommal hirdette meg a Mérték Médiaelemző Központ és az Ökotárs Mozgalom a budapesti amerikai nagykövetséggel közösen jegyzett pályázatát, amelyen kormányellenes médiumok nyerhetnek pénzbeli támogatást.
Ezt megelőzően azonban olyan hírportálok is kaptak támogatást, amelyek ugyan indultak a korábbi kiírásokon is, ám eredménytelenül. Meglepő módon a nyertesek listáján található a Dajer.hu is, amelyen legfeljebb 6-8, 2024-ben írt cikk található. Vagyis az oldal lényegében vegetál. A szerzőgárda korábbi tagjai között azonban akadnak érdekes nevek.
Milliók a baloldali médiumoknak
De mi is ez a pályázat, amelyen a baloldalhoz köthető médiumok több millió forintnyi vissza nem térítendő támogatást nyerhetnek? Az amerikai nagykövetség a – Soros György által is finanszírozott – Mérték Médiaelemző Központtal és az Ökotárs Mozgalommal karöltve 2023 óta oszt ki pénzeket baloldali médiumoknak.
A pályázat első körében például a Magyar Hang kiadója alig kevesebb, mint tízmillió forintot, a 444.hu kiadója közel 16,5 millió forintot, a Telex.hu kiadója pedig 7,8 millió forintot nyert el. A pályázat második körében többek között a Magyar Narancs liberális hetilap kapott 3,8 millió, míg az Élet és Irodalom 4,5 millió forintnyi pályázati pénzt. Ezek vissza nem térítendő támogatások, amelyeket az adott médium egy projektre vagy működési költségeire fordíthat.
Nyert az alig működő portál is
A Mérték Médiaelemző Műhely honlapján kitért arra, hogy voltak olyan hírportálok, amelyek bár nem kaptak támogatást, most mégis részesülhetnek a korábban szét nem osztott forrásokból.
Így alakult, hogy a szélsőbaloldali Kettős Mérce blog kiadója 3,08, a Dajer.hu kiadója és a Tanítanék Mozgalom 2,5-2,5, a Civil Rádiózásért Alapítvány pedig 3,465 millió forintnyi támogatásban részesült. A Dajer.hu amiatt is különösen érdekes, hogy mindössze néhány írás található itt 2024-ből, a cikkek jelentős része 2023-as vagy még régebbi. Vagyis egy lényegében nem működő oldal dotálása mellett döntött a Soros által finanszírozott Médiaelemző.
Politikusok, aktivisták
A Dajer.hu kiadója a Dajer Alapítvány a negyven feletti nők társadalmi láthatóságáért nevű szervezet. Az oldal impresszuma szerint a portál szebb napokat is látott, 2023 előtt jelentős számú alkotói gárda dolgozott itt tartalomgyártóként.
A szerzők között feltűnik például Ámon Ada, Karácsony Gergely főpolgármester környezetvédelmi főtanácsadója, akit az előző Fővárosi Közgyűlés a Budapesti Klímaügynökség vezetőjének választott. Ismert: Karácsony 2019-es hivatalba lépésekor egyik első dolga volt kihirdetni az úgynevezett klímavészhelyzetet. A remekül hangzó frázis azonban semmilyen érdemi tevékenységhez nem vezetett, semmi nem történt az állítólagos vészhelyzet elhárítására. A klímaügynökség is csak öt évvel később jött létre. Ámon Ada egyébként az önkormányzati választások kampánya alatt azzal az ígéretével vált hírhedtté, hogy kitiltaná a tíz évnél idősebb autókat Budapestről, amely miatt össztűz zúdult a kampányban Karácsonyra. A korábban Ámon által vezetett Energiaklub nevű szervezet jelentős, 37,5 millió forintos támogatásban részesült Soros György alapítványaitól.
A szerzők között szerepel Aleva Márta is, aki a 2022-es országgyűlési választáson Budapest XIII. kerületében volt a Magyar Kétfarkú Kutya Párt képviselőjelöltje. Végül a szavazatok 4,2 százalékával a harmadik helyet sikerült megszereznie.
Végső soron tehát az amerikai nagykövetség és a Mérték Médiaelemző Műhely egy olyan híroldalt támogatott milliókkal, ahol érdemi tevékenység alig folyik, ám Karácsony Gergelyhez és szövetségeseihez köthető.
Borítókép: Karácsony Gergely főpolgármester és David Pressman leköszönő amerikai nagykövet (Forrás: Facebook)