További jelképek
Zsivity Tímea elmondta azt is, hogy az újvidéki hidak lezárása is ebből az időszakból származó élményekre épít. A hidak jelen esetben szimbolikus jelentőségűek. Az újvidéki hidakat az 1999-es NATO-légitámadás idején lebombázták. A tüntető tömeg ezt megelőzően is a hidakon gyűlt össze, így védve azokat. Az NKE kutatója kifejtette: amikor a Milosevics-rezsim recsegett-ropogott, akkor a szavazók és a rendvédelmi szervek képviselői átálltak a Szerbiai Demokratikus Ellenzék oldalára.
Jelen esetben ez nem látható.
– A rendvédelmi szervek nem álltak át. A felmérések adatai szerint az Alekszandar Vucsics nevével fémjelzett Szerb Haladó Párt támogatottsága továbbra is stabil, 48,7 százalékon áll, s a parlamentben abszolút többséggel rendelkezik. Az ellenzék és a tüntetők ezért nem szeretnének előre hozott választásokat Szerbiában. Kijelentették, hogy nem támogatják és bojkottálják annak kiírását – részletezte a szakértő.
Magyar Péterék lopnák a mintát?
A Magyar Nemzet felfedezte, hogy a Tisza Párt belső, úgynevezett programíró Discord-csoportjában a politikai formáció aktivistái arról beszélgettek, hogy a szerb mintát szem előtt tartva akarnak erőszakos demonstrációkat szervezni. A beszélgető felek egyike az Otpor! mozgalom tagja volt. A mozgalom egyik legismertebb arca, Szrgya Popovics 2017-ben – a partizános Gulyás Márton szervezésében – Budapesten is megosztotta a tudását a hazai baloldal ismert arcaival.
A Discord egy olyan internetes felület, ahol írásban és mikrofonon keresztül, szóban is tudnak egymással kommunikálni a felhasználók.
Magyar Péter pártja már hónapok óta használja a platformot, az úgynevezett programíró csoportja is itt működik. E csoport olyannyira lényeges a szervezetben, hogy a Tisza politikusai többször hivatkoztak rá, tele van a párt hivatalos moderátoraival, sőt Magyar Péter is szokott itt utasítást adni. Az elmúlt hetek szerbiai tüntetéseinek nemcsak déli szomszédunknál volt nagy hatása, a Tisza Párt csoportjaiban is élénk figyelemmel kísérik a történéseket. Január végén például Gutási Gábor, a Tisza Párt mórahalmi és Csongrád-Csanád vármegyei szervezője lelkendezve írta a Discordon:
Hogy mit lehet tüntetésekkel elérni, itt a bizonyíték
– majd belinkelte azt a Telex.hu-s cikket, amelyben arról írtak, hogy lemondott a szerb miniszterelnök. Gutási hozzátette: a tüntetőknek nem volt vezetőjük, nekik viszont itt van Magyar Péter, így „kitartással meg lehetne csinálni”. Kiemelte: „Én még emlékszem az Otpor!-ra is, akkor minden nap kinn voltunk transzparensekkel a legkisebb városokban is, és az is sikerrel zárult.” A korábbi Otpor!-tag, Gutási Gábor vajdasági magyarként hivatkozik magára, és rendszeresen kommentel, posztol a szerbiai magyarságot érintő témákban. A férfi a Csongrád-Csanád vármegyei tiszás Facebook-csoport moderátora. Gutási volt az egyik szervezője Magyar Péter és Radnai Márk Tisza párti alelnök mórahalmi látogatásának, ahol közös képeket is készítettek.
Borítókép: Tüntetés Újvidéken (Fotó: AFP)