Vége azoknak az időknek, amikor a globalista elit külföldről finanszírozott szervezeteket, médiát és politikai hálózatokat felhasználva ásta alá a demokratikus kormányokat és irányította a közbeszédet. Magyarország felszámolja a hálózatokat és elvágja pénzcsapjaikat – jelentette ki Kovács Zoltán, a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára a közösségi oldalán. Úgy fogalmazott:
a király meztelen! A történelem legnagyobb nemzetközi liberális botránya bontakozik ki a szemünk előtt, ami még annál is súlyosabb, mint gondoltuk.
Évekig összeesküvés-elméletnek bélyegezték, most pedig a balliberális elit kapkodva próbálja eltussolni. A USAID-ről – az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségéről – régóta közismert, hogy a demokraták politikai fegyvere, de most lebukott: a szervezet amerikai adófizetői milliárdokkal avatkozott be szuverén nemzetek politikájába.
A balliberálisok a woke-ot akarták a világra kényszeríteni
Kovács Zoltán szerint
a balliberálisok célja az volt, hogy baloldali nem kormányzati szervezeteket pénzeljenek, manipulálják a médiát és rákényszerítsék a woke- ideológiát a világra, a demokrácia és a jogállamiság álarca mögé bújva.
A USAID Soros György globális hálózatát finanszírozta és az egyik kulcsfontosságú Soros-szervezet, az East-West Management Institute 260 millió dollárt kapott tőle baloldali politikai célok felhasználása érdekében. Az amerikai adófizetők pénze nem fejlesztési programokra ment, hanem Soros birodalmának kiépítésére. Mindezek ellenére a Soros-hálózat nem visszavonul, hanem terjeszkedik, hiszen Soros György fia, Alex maga is elismerte egy Financial Times-interjúban, hogy 85 millió dollárt költöttek 2024-ben Kamala Harris hatalomra juttatására. Ez ugyanakkor csak aprópénz ahhoz képest, hogy apja 32 milliárd dollárt hagyott a globális befolyás fenntartására. Alex Soros nyíltan dicsekedett azzal, hogy több hatalma van, mint a legtöbb politikusnak. – Mi ez, ha nem a hálózatok hálózatának bizonyítéka? – tette fel a kérdést az államtitkár.