Szivárványos vagy szegecses fecske nadrág, félmeztelen nők és férfiak a belvárosban, bajszos és kopasz férfiak szűk, apró női ruhákban, a pride az elmúlt években tényleg minden arcát megmutatta, a meleg büszkeségre hivatkozva. Ha pedig valakiből nem hozott volna elő mindez elég meleg büszkeséget, akkor jöhetett a hollywoodi csókjelenet két férfi, vagy épp két nő között, vagy két nembináris-queer, queer-transz, transz-nembináris között, mert a leszbikus vagy a homoszexuális kifejezés mára elavult, nem elég kifejező.
Családbarát?
A szervezők szerint bizonyára szintén a meleg büszkeséget erősítheti (?) a pride-on azoknak a gyerekeknek a részvétele, akik felülről, valakinek a nyakában, vagy épp alulról, a földön csücsülve csodálhatják a nemi identitásukat firtató tömeget, a vonagló, már-már meztelen férfiakat és nőket.
De az elmúlt években akadt olyan résztvevő, aki tízéves kora óta keresi a szavakat arra, milyen nemhez is vonzódik. Az Egyesült Államokban például egy tinédzser arról beszélt:
többször megrengett a világa, mert sokszor azt gondolta, hogy inkább leszbikus vagy esetleg omniszexuális, vagyis olyan ember, aki mindenféle identitású emberhez vonzódik. Azóta pedig inkább csak queernek vallja magát.
A beszélgetés során végül mégis arra jutott, hogy ő genderqueer, transzmaszkulin és queer egyben. Aki esetleg nem tudná, annak eláruljuk, hogy a transzmaszkulin olyan nembináris ember, aki kapcsolatot érez a férfiassággal, de nem mindig azonosítja magát férfiként, csak úgy viselkedik.
Egy másik nő pedig arról beszélt ugyanebben a videóban, hogy nem tudja, minek azonosítsa magát.
Gendersemleges… vagy nemi szempontból semleges. Azt hiszem, ezt mondták, nem tudom. Össze vagyok zavarodva.
Szintén érdemes megemlékezni arról a pride pillanatról, amikor az Egyesült Államokban egy transznemű, drag queen a földön fekve hívja fel a figyelmet...mire is? Miközben több kisgyermek a földön ülve figyeli.
A felvonulást természetesen családbarát eseménynek hirdették meg, mert mi másra is lenne szüksége egy családnak és kiskorú tagjainak, mint egy feszes női ruhában táncoló drag queenre, aki a péniszét közkincsnek tekinti.
Bizonyára fontos családi emlék lett az a pride pillanat is, amikor két kislánynak kellett végignéznie és hallgatnia egy kamionon kiabáló férfi/nő/transz/queer/gendersemleges alakot, aki azzal nyugtatott, van sikosítójuk.
A hazai pillanatokról is érdemes megemlékezni, nincs is annál szebb, mint amikor a Parlament előtt pántos ruhácskában gömbölyödnek az erősebbik nem idomai, vagy az alsó rakparton hömpölyög a szaggatott necchálós trikós férfiak, és a félpucér nők, akik ugyan a nemi sztereotípiák ellen küzdenek, mégis azt erősítik.
A hazai meleg büszkeség mérföldköve lehet az a videó is, amelyben egy nő, egy másik nőt pórázon vezetve sétálva arról beszélnek, hogy ki a gazda. A riporternek visszaszegezik a kérdést: ki számít normálisnak? Mint mondják, a világ beteg, ők pedig így élnek túl, kutyaláncon. De elgondolkodtató annak a huszonéves lánynak is a nyilatkozata, aki pánszexuális, vagyis jöhet bárki, de ő magát, bár nőnek született, férfiként azonosítja, és szeretné a „transzneműséggel kapcsolatos törvények visszaállítását, a nem- és névváltoztatás folyamatát, hogy haladhasson ebben az átalakulásban”.
