Magyar egykori barátnője, Vogel Evelin is hasonlókról, leginkább pszichikai terrorról beszélt, amikor a Magyar Péterrel való kapcsolatának részleteit idézte fel. De ezeken túl is sorolni lehet az olyan eseteket, amikor Magyar Péter illetlen vagy egyenesen agresszív módon lépett fel nőkkel szemben. Legutóbb a politikus a Magyar Nemzeti Bank hölgyalkalmazottját fenyegette meg telefonon, mert a jegybank eljárást folytat a politikus egy korábbi részvényvásárlása miatt, amely felvetette a bennfentes kereskedés bűncselekményének gyanúját.
A nőrendezvény női szervezője szerint akár nőverő is lehetne Magyar Péter, csak váltsa le a kormányt
Az sem lenne érdekes, ha Magyar Péter nőverő lenne, csak váltsa le a kormányt – erről írt egy üzenetváltásban Mészáros Mónika. Ő szervezi a Női sikernap nevű rendezvénysorozatot, ahová legutóbb meghívták Magyar Pétert, hogy beszéljen arról, miként támogatta felesége, Varga Judit karrierépítését. A meghívás kísérlet lehetett arra, hogy zárójelbe tegyék azokat a botrányokat, amelyek Magyar nőkkel szembeni agresszív viselkedése miatt pattantak ki. A próbálkozás azonban kudarcba fulladt, nem utolsósorban amiatt, mert a Tisza elnöke a napokban is inzultált egy nőt, ezúttal a jegybank egyik hölgyalkalmazottját próbálta megfélemlíteni.

További Belföld híreink
Gyurcsány és a szemkilövetés
A botrány kipattanása után a szervezők próbálták menteni a menthetőt: szerintük Magyar Péter magánemberként szerepelt volna a rendezvényen. Ennek kapcsán Dömötör Csaba fideszes uniós képviselő azt írta a Facebookon: „Ezt azért is jó tisztázni, mert valójában sohasem tudtuk, hogy a feleségét magánemberként vagy politikusjelöltként zsarolta, fenyegette vagy hallgatta le. Ha már ilyen szép szériában van, javasoljuk, hogy mindenképp vegyen részt a telefontolvajlás és a bennfentes kereskedelem veszélyeiről szóló beszélgetéseken is. Sok vitánk volt és van Gyurcsány Ferenccel, de azt hiszem, sohasem vett és vett volna részt a »Hatékony védelem a szemkilövetés ellen« c. beszélgetésen.”
Szentkirályi Alexandra reakciójában arról írt: „aki évekig a felesége hátán kapaszkodott fel többmilliós állásokba, aki a hírnevének alapjait a saját felesége elárulására, lehallgatására és zsarolására építette”, annak semmi keresnivalója nincs egy ilyen rendezvényen.
Nem maradt következmények nélkül
A közéleti botrány nem maradt következmények nélkül: a szintén meghívott Jakupcsek Gabriella lemondta a rendezvénysorozaton való részvételt. Mint a műsorvezető írta: „A női önelfogadás ügyét, amit meggyőződéssel és támogató szándékkal képviselek, szeretném távol tartani a pártpolitikai csatározásoktól, minden politikai oldaltól, mert hiszem, hogy bárminemű megosztottság csak árt neki.”
További Belföld híreink
Nemsokára Magyar Péter is jobbnak látta visszamondani a szereplést.
Megindult a tisztára mosás?
A különféle részletekből leginkább az a következtetés vonható le: azért hívták meg a női rendezvényre Magyar Pétert, hogy kísérletet tegyenek a a pártelnök tisztára mosására. A politikai szándékot alátámasztja az is, hogy az esemény szervezője, Mészáros Mónika és az általa vezetett Beauty Expo Kft. ingyenjegyet kínált a Tisza párti aktivistáknak.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!