Papp János, a Magyarországi Baptista Egyház elnöke arról szólt, hogy a kereszténység olyan kapcsolat, amelyen keresztül az ember részesülhet a mindenható Isten végtelen erőforrásaiból. Azt kívánja minden tanulónak, hogy részesüljön ezekből az erőforrásokból a következő tanévben is.
Szilágyi Béla, a Baptista Szeretetszolgálat elnöke felidézte, hogy harminc éve egy zöldségtárolóból indították a missziójukat, ma pedig már az egyik legjelentősebb szolgálatukat a köznevelés és a szakképzés területén végzik. Az idei tanévben 14 megyében, 43 intézményben, 15 ezer diákról gondoskodhat az egyház. Az intézményekben 26 iskolalelkész és közel 100 bibliaismeret-oktató dolgozik, a hitéleti munkát pedig amerikai baptista önkéntesek segítik idegennyelvi lektorként, vagy a nyári táboraikban idegennyelvi oktatóként – sorolta.
A kőrösisekre nemcsak azért büszkék, mert az ország ötödik legjobb gimnáziumává vált, hanem azért is, mert ehhez kemény munkára volt szükség, és az intézmény diákjai világszerte sikerrel képviselik az egyházat és az iskolát sport- és tanulmányi versenyeken – mondta Szilágyi Béla.
Berczelédi Zsolt, az iskola igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hogy napjainkban, amikor azt látjuk, hogyan válik biztonságosnak vélt világunk a nagyhatalmi politikák játszóterévé, felértékelődnek az iskolák, hiszen a tudás révén alakítható ki egy jobb világ. „Minél többet tanultok, minél szélesebb ismeretekre tesztek szert, minél több kiművelt ember lesz a világban, annál nagyobb az esélye, hogy a jövőtöket képesek lesztek felelősen, jobb irányba vinni és egy élhetőbb, jobb világ megteremtéséhez tevőlegesen is hozzájárulni. A tudás csökkenti a kitettséget” – mondta.
A történelem során nem azok a népek emelkedtek fel, amelyeket csupán gazdasági előny vagy hadsereg erősített, hanem azok, ahol a tudás tisztelete, az oktatás ereje és a gondolkodás szabadsága valódi érték volt – hangsúlyozta.
Az igazgató arról is beszélt, hogy egy nemzet identitása kiművelt koponyák hiányában kihal és egy manipulálható, kiszolgáltatott, megvezetett és lebutított, irányítható tömeggé válik. A tudás ezzel ellentétben csökkenti a kitettséget. „Ezért is fontos, hogy itt, a Kőrösiben ragadjatok meg minden lehetőséget, és minden percet használjatok ki arra, hogy tudásban, kritikus gondolkodásban gyarapodjatok, hisz a jövő zálogai, letéteményesei ti magatok vagytok. Minél többet tanultok, annál nagyobb lesz annak az esélye, hogy a későbbiekben ti válogathattok majd a lehetőségek között és nem a lehetőségek korlátoznak benneteket” – mondta.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!