Hozzátették, amennyiben a szervező úgy ítéli meg, hogy valamely magatartás a gyűlést súlyosan megzavarja, például a fenti jogokat korlátozza, akkor az ilyen magatartást tanúsító embert a rendezvényről kizárhatja (távozásra szólíthatja fel, eltávolíttathatja vagy a belépését megtagadhatja).
Az említett jogok érvényesülésének feltétele, hogy azokat mások tiszteletben tartsák, tartózkodjanak minden olyan magatartástól, ami a békés gyülekezési jog gyakorlását zavarja vagy ellehetetleníti – emelték ki.
Kitértek arra is, a rendőrség feladata, hogy
biztosítsa a gyűlések békés megtartását, valamint a gyűléseken a közrend fenntartását, és a megfelelő intézkedésekkel biztosítsa, hogy a gyűlést harmadik fél ne zavarja meg.
Hangsúlyozták, hogy a rendőrség a feladatának ellátása során pártbefolyástól mentesen jár el, és a gyűléseken – vagy azok közvetlen közelében – csak akkor vannak rendőrök, ha előzetesen a közbiztonságot fenyegető megalapozott információk merülnek fel vagy rivalizáló, úgynevezett versengő rendezvényeket kell biztosítani.
A törvénynek megfelelően, a bejelentéstől kezdve a rendőrség képviselője kapcsolatot tart a szervezővel, jellemzően a gyűlés kezdetétől jelen van, és szükség esetén intézkedik – közölték, hozzátéve, „ezen eljárásunk nem új keletű; évtizedes gyakorlatunk szerint – a törvénynek megfelelve – a szervezőre hagyjuk az ilyen rendezvények lebonyolításának feladatait, ugyanis bízunk a résztvevők jogkövető magatartásában és minden honfitársunk jóhiszeműségében”.
Borítókép: Résztvevők Orbán Viktor miniszterelnök, a Fidesz elnöke országjárásának esztergomi állomásán (Fotó: MTI/Illyés Tibor)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!