Megszólalt a férfi, akinek a szívét az utcán varrta össze az onkológiai intézet sebész főorvosa

Elmondta, hogy mi vezetett az életmentő utcai szívműtétig.

Forrás: Blikk2026. 04. 30. 17:39
Dubóczki Zsolt sebész a légimentős egységgel meglátogatta a szívenszúrt férfit a kórházban Forrás: Facebook
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Blikk most kiderítette, hogy még mindig a kórházban lábadozik az a 30-as éveiben járó férfi, ahogy az is, hogy Gábor nagyjából egy hónappal ezelőtt szúrta mellkason saját magát a szigetújfalui otthonának kapujában. A fiatalember most vallott arról, miért döntött úgy, hogy eldobja az életét.

Meg akartam halni, de már százszor megbántam azóta, hogy magam ellen fordultam

– kezdte Gábor, aztán azzal folytatta, hogy bár még nem tud lábra állni, már szépen regenerálódik. Beszélt arról is, hogy nemrég még nagyon el volt keseredve, ugyanis ő és az öccse egy éve veszítették el az édesanyjukat, amit nem igazán tudtak feldolgozni. Emellett konfliktusa is volt a helyi fiatalokkal, emiatt üldözési mániája lett, és nem látott kiutat. Végül a kerítésük előtt szúrta meg magát ötször, amiből három találta el a szívét. 

Ma már úgy gondolja, szerencséje van, főleg, miután megtudta, hogy mekkora orvosi bravúr kellett ahhoz, hogy életben maradjon. Korábban a Magyar Nemzet is beszámolt arról, hogy Dubóczki Zsolt, az Országos Onkológiai Intézet sebész főorvosa hét perc alatt varrta össze a megszúrt, dobogó szívet, és sikerült stabilizálnia a beteg állapotát, ezzel megmentve az életét. 

Ha ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, hívja a krízishelyzetben lévőket segítő, ingyenesen hívható 06 80 820 111 telefonszámot!

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.