Stabil növekedés, új irányok
Székesfehérvár gazdasága Vargha elmondása szerint mára stabillá és erőssé vált. A városban gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság van, inkább munkaerőhiány jellemző. A képviselő szerint ez annak is köszönhető, hogy a város sikeresen alkalmazkodott a válsághelyzetekhez, legyen szó a Covid-járványról vagy a háborús gazdasági környezetről.
A vállalatok a nehézségek ellenére is fejlesztettek, ami hosszú távon versenyelőnyt jelent számukra. A jövőben a hangsúly egyre inkább a magasabb hozzáadott értékű beruházásokra és a kutatás-fejlesztésre helyeződik. Ebben kulcsszerepet játszik a felsőoktatás és a gazdaság együttműködése. A helyi egyetemek és a vállalatok között kialakult duális képzési rendszer lehetővé teszi, hogy a hallgatók már tanulmányaik alatt gyakorlati tapasztalatot szerezzenek, ami jelentős előnyt jelent a munkaerőpiacon
– szögezte le a politikus, aki a következő évek legnagyobb kihívásának a közlekedési infrastruktúra fejlesztését tartja. Székesfehérvár és környéke ugyanis egyre inkább egységes gazdasági és közlekedési térként működik.

Naponta több tízezer ember ingázik a városba, ami jelentős terhelést ró az úthálózatra. Ennek kezelésére komplex fejlesztésekre van szükség, beleértve új útszakaszok építését és alternatív közlekedési kapcsolatok kialakítását
– jelentette ki Vargha Tamás. Elmondta, kiemelt projekt az M200-as gyorsforgalmi út fejlesztése, amely új kapcsolatot teremt az M7-es autópálya felé, és tehermentesíti a város kritikus csomópontjait. A beruházás előkészítése már megtörtént, az építkezés a tervek szerint 2027-ben indulhat. A fejlesztések ugyanakkor nemcsak gazdasági és infrastrukturális területen jelentkeztek, hanem a környezetvédelemben is. A Sóstói természetvédelmi terület rehabilitációja látványos eredményeket hozott: a korábban leromlott állapotú élőhelyek megújultak, visszatértek a madarak és más élőlények.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!