A kormányfő ismertette, hogy megszüntetik a Költségvetési Tanács költségvetési vétójogát és kivezetik az önálló szabályozó szervek alaptörvényi kiváltságait. Magyar Péter ígérete szerint erősítik a közpénz védelmét, valamint a vármegyéket visszanevezik megyékre. Végezetül a kormányfő jelezte, hogy ősztől megkezdődik az új magyar alkotmány közös kidolgozása, aminek a megírásában minden magyar részt vehet, és amelyet minden magyar a sajátjának érezhet. Állítása alapján olyan alkotmányt készítenek, ami magyar emberek közös akaratából születik meg.
Kritikák kereszttüzében
Megjegyzendő, hogy egyre több hazai és nemzetközi jogvédő szervezet, valamint alkotmányjogász fogalmaz meg kritikát a tervezettel kapcsolatban. A kifogások ugyan részben eltérő hangsúlyokkal jelennek meg, de több ponton is közös nevezőre jutnak: szerintük a kormány túl rövid időt biztosított a társadalmi egyeztetésre, több jelentős alkotmányos kérdés esetében hiányzik a részletes indokolás, illetve olyan változtatások is szerepelnek a tervezetben, amelyekről szélesebb körű alkotmányozási folyamatban kellene dönteni.
A napokban számoltunk be arról is, hogy lapunk levélben kereste meg az Európai Bizottságot. Arra voltunk kíváncsiak, hogy Brüsszel központjában mit gondol Ursula von der Leyen és csapata a Tisza-kormány jogalkotási módszereiről. Nos, az Európai Bizottság azóta is némasági fogadalmat tett. Hogy ennek milyen okai lehetnek, azt ebben a cikkben taglaltuk.
Borítókép: Magyar Péter miniszterelnök (Fotó: Havran Zoltán)




















