Hibát hibára halmozott az elmúlt egy hétben Magyar Péter miniszterelnök. Németh Balázs szerint ez volt a kormányfő eddigi legpocsékabb hete, mióta hivatalban van. Össze is gyűjtötte, hogy mi minden történt az elmúlt héten a miniszterelnökkel.
– Hétfőn napközben még védte a védhetetlent Magyar Péter. Órákon át a Facebookon dühöngött és indulatosan kötekedett azokkal a kommentelőkkel, akik szembesítették a hazugságával. Hétfőn este Polgár Judit nemet mondott Magyar Péternek. Befuccsolt az előre kitervelt államfőválasztási hadművelet! – vont mérleget a fideszes országgyűlési képviselő.
Szétesett a Tisza-frakció
– Kedden Magyar Péter próbálta kerülni a témát a parlamentben, kevés sikerrel. A Tisza-frakció szétesett, a kormánypárti képviselőket jól láthatóan megviselte főnökük csúfos kudarca – folytatta a sort Németh Balázs. Hozzátette, hogy emiatt lehetett a szokásosnál is durvább gyűlölködés a tiszások irányából az ellenzék felé. Hatala-Orosz Csaba például alpári stílusban sértegette a KDNP-s Juhász Hajnalkát az ülésteremben.
– Ugyancsak kedden Magyar Péter és a Tisza-frakció elfogadta az iskolakezdési támogatásról szóló, hibás és igazságtalan javaslatot, ezzel ismét bizonyították, hogy alkalmatlanok a kormányzásra – vélekedett Németh Balázs. Szerinte több százezer család augusztusban szembesül majd vele, hogy Magyar Péter átverte őket.
A köpés
– Szerdán - kissé - gyanús körülmények között leköpték Magyar Pétert. Többek szerint így akarta elterelte a figyelmet az államfőjelölési-castingról. Kinézem a tiszás filmszínház rendezőjéből – jegyezte meg a Nyugati pályaudvarnál történt eseményekkel kapcsolatban Németh Balázs.
Magyar Péter a köpés után nagyvonalúan közölte, hogy nincs benne harag és nem tesz feljelentést. A köpésről készült rövid videót saját profilján is újraposztolta:
az intézkedés átlagosan mindössze havi 60 forint megtakarítást jelent minden magyar számára.
A vényköteles gyógyszerek nagy részét ugyanis alapból támogatja a tb, így inkább az állami NEAK számára jelenthet könnyebbséget a lépés.
Nem lesz benzinárstop sem
– Ugyancsak csütörtökön kellemetlen magyarázkodásba torkollt a kormányszóvivői tájékoztató a benzinár és az azbesztszennyezés ügyében – idézte fel Németh Balázs. Emlékezetes, hogy Magyar Péter a kormányzati tájékoztatón kijelentette, hogy kormányon már úgy látja, hogy nem lehet benzinárstopot bevezetni, hiába követelt a kampányban 480 forintos literenkénti benzinárat. A miniszterelnök a héten már arról beszélt, hogy a benzinár emelkedése várható.
Elszabadulhatnak a benzinárak. Fotó: Vémi Zoltán
Az azbesztszennyezéssel kapcsolatban közölte, hogy a szennyezett zuzalékot eltávolítani nem lehet, le fogják betonozni. Ezt a munkát az önkormányzatoknak kell majd elvégezniük, a miniszterelnök állami támogatást ígért hozzá.
– Pénteken Magyar Péter újra megalázta Forsthoffer Ágnest, amikor egy kommentben „kirúgta” a házelnök által csaknem egy hónappal ezelőtt bemutatott országházi főigazgató-jelöltet – idézett fel egy újabb kínos intermezzot a Tisza Párt belső működésével kapcsolatban.
– Szombaton már a Hungaroring VIP-páholyában páváskodott Magyar Péter.
Igen, ez ugyanaz a Magyar Péter, aki NEM jár VIP-páholyokba
– jegyezte meg cinikusan Németh Balázs. Hozátette: Nem könnyű az élet, különösen, ha valaki alkalmatlan a kormányzásra.
Mindezek mellé szombatra még Orbán Viktor beszéde is borzolta a miniszterelnök kedélyeit, Facebook-profilján két posztot is szentelt az eseménynek,
annak ellenére, hogy azt hangsúlyozta, hogy szerinte nem kell foglalkozni elődje beszédével.
– Összefoglalva: a trógerező miniszterelnök immár nyolcadik napja kergeti az új, illegitim köztársasági elnököt, közben pedig hibát hibára halmoz – vélekedett a fideszes országgyűlési képviselő.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.