DK-s önkormányzatok mentik a párt parlamentből kiesett képviselőit

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A parlamentből való kiesés után sem maradtak fizetés nélkül a korábbi DK-s képviselők: Vadai Ágnes Óbudán, Gréczy Zsolt pedig Újbudán kapott önkormányzati megbízást. A XI. kerület nem először nyújt menedéket országos politikából kiszorult baloldali politikusoknak: korábban Rónai Sándor és a DK egykori árnyék-belügyminisztere, Mustó Géza is itt kapott állást.

2026. 09. 23. 12:11
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem Gréczy az első DK-s Újbudán

A XI. kerület már korábban is több, országos vagy kerületi mandátum nélkül maradt baloldali politikusnak biztosított pozíciót. Lapunk 2024 decemberében számolt be arról, hogy a László Imre vezette önkormányzatnál több DK-s, momentumos és párbeszédes politikus is munkához vagy önkormányzati tisztséghez jutott.

A legérdekesebb példa Mustó Géza esete. A DK politikusa Dobrev Klára árnyékkormányában még árnyék-belügyminiszterként szerepelt, később azonban az újbudai közterület-felügyeletnél folytatta pályafutását. Amikor lapunk arról érdeklődött, pontosan milyen tevékenységet végez Mustó a közterület-felügyeletnél, az önkormányzat nem adott részletes tájékoztatást, hanem a felügyelethez irányította szerkesztőségünket.

Újbudán talált új pozíciót a DK korábbi európai parlamenti képviselője és árnyék-külügyminisztere, Rónai Sándor is, aki azután került László Imre kabinetjébe, hogy 2024-ben nem szerzett újabb EP-mandátumot. Az önkormányzat akkori tájékoztatása szerint Rónai elsősorban Újbuda nemzetközi kapcsolatainak fejlesztésében adott tanácsokat a polgármesteri kabinetnek.

A Momentumtól is érkeztek politikusok: Lengyel Patrik külső bizottsági tag lett, miután sem a fővárosi, sem a XVI. kerületi listáról nem szerzett mandátumot. Farkas Csaba, a párt XII. kerületi politikusa ugyancsak Újbudán kapott pozíciót, miután a hegyvidéki előválasztáson alulmaradt Kovács Gergellyel szemben. A párbeszédes Major Petra pedig azután lett külső bizottsági tag a XI. kerületben, hogy 2024-ben Kőbányán nem jutott újabb önkormányzati mandátumhoz.

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.