Az NVVH ugyanis működése során éppen azokkal az állami szervekkel kerülhet kapcsolatba, amelyeknek korábban feladata volt a közvagyont érintő ügyek vizsgálata.
A rendőrség, a NAV és az ügyészség munkájával ezért szükségszerűen össze kell hangolnia a tevékenységét.
Ráadásul a hivatal vezetését olyan politikai környezetben választották meg, amelyben az intézmény létrehozását eleve az elmúlt időszak közéleti és gazdasági elszámoltatásának eszközeként kommunikálták.
Egy hivatal, amely akár cégek működésébe is beleszólhat
Az NVVH egyik legerősebb eszköze a közvagyon-felügyeleti eljárás lehet. Ha a törvényben meghatározott feltételek fennállnak, a hivatal olyan gazdasági társaság felügyeletét is elrendelheti, amelynél közvagyont sértő bűncselekmény gyanúja merül fel, vagy amelynél szükség van az érintett vagyon megőrzésére.
Ilyenkor a hivatal egyik elnökhelyettese felügyelőként jelenhet meg a társaságnál, a cég pedig bizonyos kötelezettségeket csak az ő hozzájárulásával vállalhat.
Ennek van racionális oldala: ha valóban fennáll annak a veszélye, hogy egy gyanúba került társaságból kimentik a vagyont, akkor a hatóságnak valamilyen eszközzel meg kell tudnia akadályozni ezt. Ugyanakkor az sem mellékes, hogy egy ilyen intézkedés egy működő vállalkozás gazdasági mozgásterét alapvetően befolyásolhatja.
A Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal papíron az egyik legerősebb közvagyonvédelmi intézmény lesz Magyarországon. Széles körben vizsgálódhat, nyomozhat, a törvényi feltételek mellett kényszerintézkedésekhez is kapcsolódhat a tevékenysége, és a közvagyon megóvása érdekében olyan eszközöket is alkalmazhat, amelyek korábban nem álltak egyetlen magyar állami szerv rendelkezésére ilyen összetettségben.
Az elnökön kívül ugyanakkor egyetlen elnökhelyettessel kezdi meg ma a működését, holott a törvény négy helyettest ír elő.
Unger Anna még nem tudja, hová fog bemenni dolgozni ma, de 150 fős hivatal felállítását tervez, ahová rendőröket, ügyészeket is átcsábítana.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!