Az elmúlt hetek eseményei alapján igazolódott, hogy Gyurcsány az ellenzéki összefogás vezére akar lenni – nyilatkozta a Magyar Nemzetnek Ozsváth Kálmán, a Fidesz IV. kerületi önkormányzati képviselője. A politikus annak kapcsán mondta ezt, hogy az Újpesti Hírek című helyi kiadvány szerint Déri Tibor momentumos polgármestert is megkörnyékezte Gyurcsány Ferenc, hogy lépjen át a Demokratikus Koalícióba (DK). – A Jobbiktól elkezdve a szocialista pártig Gyurcsány mindenkit maga alá akar gyűrni, és ezt lehet látni Újpesten is, ahol a DK-elnök egyik helytartója, Varju László az elmúlt időszakban három MSZP-s politikust is átcsábított vagy talán kivásárolt a Demokratikus Koalícióhoz – mondta a Magyar Nemzetnek Ozsváth. Az önkormányzati képviselő hozzátette: egy-másfél hónappal ezelőtti információik szerint Gyurcsány tárgyalásokat folytatott a városházán Dérivel Varju László és Trippon Norbert társaságában, ám arról nem szivárgott ki információ, hogy pontosan milyen témák voltak terítéken.

Több százmilliós vagyont halmoztak fel a Tisza politikusai
Magyar Péter jól járt a válással, szinte minden övé lett a korábbi családi javakból, vagyona nagyjából 600 millió forintra rúg. A Tisza több EP-képviselője is több százmilliós vagyonnal bír.