A hatóság szerint nincsenek aggályok a védettségi igazolványoknál

Míg az ellenzéki politikusok és a baloldali civil szervezetek nekiestek a védettségi igazolványnak, addig a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke lapunknak azt mondta, nincsenek aggályok az új személyi okmánnyal kapcsolatban.

Munkatársunktól
2021. 04. 30. 5:50
null
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– A hatóság a védettségi igazolványokkal kapcsolatban nem lát sem alkotmányossági, sem adatvédelmi aggályokat. Van egy jogszabály, ami arról rendelkezik, hogy hogyan lehet bizonyos szolgáltatásokat igénybe venni, a kormánynak joga van ilyen jogszabályokat hozni, és ebben az esetben adatkezelés sincs, mert nem rögzítik az adatokat, csak megtekintik. Ez ugyanolyan helyzet, mint amikor elkérik a személyi igazolványt a dohányboltban – mondta a Magyar Nemzetnek Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnöke.

Péterfalvi Attila szerint nem történik adatkezelés
Fotó: Katona Vanda

A kérdés egyrészt azért aktuális, mert négymillió beoltott után új szabályok lépnek életbe, amely miatt a védettségi igazolvánnyal rendelkezők többféle szolgáltatást vehetnek igénybe, mint azok, akik nem rendelkeznek a dokumentummal. A védettek számára este 11 óráig megnyílnak a vendéglátóhelyek belső terei, szállodába, szabadidős létesítményekbe mehetnek. A koronavírus elleni védettség igazolása a védettségi igazolvány bemutatásával történik, a védettség tényének ellenőrzése pedig a helyiség üzemeltetőjének a feladata. Gulyás Gergely a csütörtöki Kormányinfón közölte: a szabályokat azért tudják bevezetni, mert sok vakcina érkezett az utóbbi időben Magyarországra, így aki oltást és ezzel együtt védettségi igazolványt szeretne kapni, az akár napokon belül is megkaphatja a vakcinát, majd nem sokkal később a védettségi igazolványt. Mindehhez érdemes hozzátenni: a napokban a kabinet közzétette, hogy a beoltottak közül hányan betegedtek meg, azaz hányan veszélyeztetettek. Az eredmények szerint a vakcinák több mint 99 százalékban meggátolják, hogy egy esetleges megbetegedés esetén valaki súlyos tüneteket produkáljon.

Másrészt a baloldal és a velük rokonszenvező civil szervezetek máris nekimentek az intézkedésnek. A Soros György által is finanszírozott Társaság a Szabadságjogokért nevű szervezet szerint „diszkriminatív és így alaptörvény-ellenes szabályok bevezetésére készül a kormány”. A baloldali sajtó igyekezett beszámolni arról is, hogy Gyurcsány Ferenc ügyvédje, Czeglédy Csaba is alkotmányellenesnek tartja az intézkedést. Czeglédy ellen jelenleg is büntetőeljárás van folyamatban egy hatmilliárdos költségvetési csalással kapcsolatban, ráadásul nemrég gyanúsította meg a rendőrség a Borkai-üggyel kapcsolatban is.

A külföldi szabályozás eltérő: míg Németországban nem jelent jelentős könnyebbséget a védettségi igazolvány, addig Ausztriában az úgynevezett „zöld útlevélhez” kötik a szolgáltatások igénybevételét, ez a dokumentum szolgál belépőként az újranyitó éttermekbe, szálláshelyekre, kulturális és sportrendezvényekre.

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.