Elmondta, az általa vezetett hivatal a konzorcium vezetőjeként működik együtt a két egyetemmel, és a csaknem 3 milliárd forintos összfinanszírozásból 2,3 milliárdot az OH költhet a 2017 novemberében elindított programban. Arra hívta fel a figyelmet, hogy a Kárpát-medencei iskolákban hasonló nehézségekkel küzdenek; a lemorzsolódással, valamint a tehetséggondozás, a továbbtanulás és a szülőföldön maradás problémáival. Szerinte éppen ezért lehet közös megoldásokat keresni. Gloviczki Zoltán közölte azt is, hogy céljaik között van a köznevelés és a közoktatás hálózatosítása.

Szivárványzászló helyett magyar és székely zászló lobogott az Andrássy úton + videók
Már hetedik alkalommal vonult végig az 1848 méteres, két méter széles nemzet zászlója az Andrássy úton, hogy a Városligethez érve élő kokárdaként tisztelegjen a magyar hősök szoborcsarnokánál.