A kormány 15 napig hirdethet veszélyhelyzetet az Alaptörvény szerint, annak meghosszabbításáról pedig az Országgyűlés dönt. Mivel a kormány március 11-én hirdette ki a veszélyhelyzetet, az március 26-án lejár és meghosszabbításra szorul, mivel a járvány kritikus szakasza még előttünk áll.
A kormány gyors cselekvőképességét garantáló rendkívüli jogrendet március 24-én, kedden meg kell hosszabbítani, ha az Országgyűlés azt akarja, hogy a kormány azonnal reagálhasson a koronavírus terjedése miatt előálló rendkívüli helyzetekre. Ez az időpont azért problémás, mert ehhez el kell térni a Házszabálytól: egy normális tárgyalási rendben ennyi idő alatt nem kerülhetne a T. Ház elé javaslat.
A házszabálytól eltérni a parlament négyötödének szavazatával lehet. A kormánypártoknak kétharmaduk van jelenleg, ezért szükséges az ellenzék támogatása is a házszabálytól való eltérés elfogadásához.
Egy ilyen súlyos járványügyi helyzetben tehát az ellenzék – időlegesen – megkötheti a kormány kezét, amely súlyos, emberéletekben mérhető következményekkel járna. Ennek egyébként látszanak előjelei: az ellenzéki képviselők és az ellenzéki médiumok elkezdték „felhatalmazási törvény” néven emlegetni, címkézni a koronavírus elleni védekezésről szóló jogszabályt. Az úgynevezett felhatalmazási törvény volt az, amellyel 1933-ban Adolf Hitler teljhatalomhoz jutott a német a parlament áldásával. Az Országgyűlés ülése a napirend előtti felszólalásokkal kezdődött.
Orbán Viktor kormányfő kezdte a felszólalások sorát. – Tizenkét napja hirdettük ki a veszélyhelyzetet Magyarországon, mert egy ázsiai vírus fertőz hazánkban – mondta a kormányfő, kiemelve, hogy a betegségnek jelenleg nincs ellenszere. – A vakcinára való várakozás helyett felvesszük a küzdelmet – hangsúlyozta Orbán Viktor.
A miniszterelnök kifejtette, hogy az életünk megváltozik, mindenkinek ki kell lépnie a komfortzónájából. Arról is beszámolt, hogy a veszélyhelyzet és a rendkívüli jogrend bevezetésére azért volt szükség, mert ez rendkívül hatékony eszközöket ad a kormány a kezébe.
Orbán Viktor, a délelőtti, az operatív törzsnél tartott sajtótájékoztatóhoz hasonlóan az Országgyűlés előtt is jelentést tett, elmondta, hogy milyen eszközök állnak az ország rendelkezésére a koronavírus elleni védekezés kapcsán.
Orbán Viktor elmondta, hogy minden nemzet a maga módján válaszolt a kihívásra, és hozott intézkedéseket. A békeidőben érvényes szabályok mellett nem lehetett volna meghozni az eddig lépéseket. Egy ideig másként kell viselkednie, és szerveznie az életét – mondta a kormányfő. A veszélyhelyzeti jogrend felhatalmazta a kormányt, hogy megszervezze Magyarország önvédelmét. A kormányfő ezen lépések között említette a vírus elleni kollektív védekezés megszervezését, a fertőzés ütemének lassítását, veszélyeztetett honfitársaink megvédését, a megfelelő ellátás biztosítását, a gazdasági következmények enyhítését és a lebénuló gazdaság újraindítását.
Orbán Viktor szólt arról is, hogy az eddig meghalt hét beteg több súlyos betegségben is szenvedett. Jól látszik, hogy a védelmet az idősekre kell helyezni.