Gurmai Zita (MSZP) az öt éve elhunyt Göncz Árpádra emlékezett napirend előtti felszólalásában, aki szerinte megmutatta, hogy a hatalom valójában szolgálat, és a politikának emberi arca is lehet. – Göncz Árpádot nem a hivatala tette naggyá, hanem az embersége, a közvetlensége. Az emberek számára nem elnök úr volt ő, hanem egyszerűen Árpi bácsi – mondta Gurmai. Szerinte Göncz Árpád tartása még most is megszégyeníti azokat, akik csak urizálásra és uralkodásra használják a hivatásukat.
Válaszában Orbán Balázs kifejtette: az aradi vértanúk mellett Göncz Árpádra is emlékezünk, ami a nemzeti összetartozás szimbólumával köthető össze, s a politikai és ideológiai különbségek ellenére nyilvánvaló közös metszet lehet. A Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkára méltatta az egykori köztársasági elnök írói és fordítói munkásságát, ami szintén független – egy a demokráciában joggal vitatható – politikai teljesítményétől. – Ha komolyan szeretnék Göncz Árpád emlékét őrizni és komolyan gondolja a nemzeti összetartozás ügyét, akkor találjuk meg a közös pontokat. Ez most a koronavírus elleni küzdelem terepe lenne, ahol a pártpolitikai különbségeken felülemelkedve együtt tudnánk működni – mondta Orbán Balázs.