A kommunikációs vezető elmondta, a járvány előtt naponta 300-350 repülőgép szállt le és fel a repülőtéren, körülbelül 40-45 ezer utassal, ez áprilisban 2-5 járatra és 150-200 utasra csökkent.
Éledező légi forgalom Ferihegyen
Növekszik a járatok száma a ferihegyi repülőtéren, hétfőn már 12 járat indul – mondta Valentinyi Katalin, a Budapest Airport kommunikációs vezetője.
A hétfői járatok még alacsony kihasználtság mellett indulnak el, de ebben is látható némi emelkedés – tette hozzá.
A repülési feltételek változatlanok: az utasoktól azt kérik, hogy egyedül és maszkban lépjenek be a terminál területére, kézfertőtlenítőt biztosítanak a helyszínen. Kérik továbbá, hogy az online utasfelvételt és az önkiszolgáló poggyászfeladást használják – mondta.
A kommunikációs vezető szerint az egymástól való helyes távolságot matricák jelzik a repülőtéren, és a terminálon is csak minden második széket lehet használni.
Kitért arra is, a repülőtér nem zárt be az elmúlt hónapokban, viszont utasai 99 százalékát elvesztette; az előrejelzések szerint fokozatosan, de nagyon lassan áll majd vissza az utasszám a járvány előtti szintre. Tavaly 16,2 millió utas fordult meg a repülőtéren, az idén 17 millióra számítottak, de várhatóan csak 10-11 millió lesz. A tavalyi utasszámot valószínűleg csak 2022-ben érhetik el – mondta Valentinyi Katalin.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Menczer Tamás: Magyar Péter árulásra készül + videó
A Tisza Párt főtanácsadója szerint elképzelhető, hogy katonáinkat Ukrajnába küldjük.

Gyanútlanul kocsikázott, aztán egyszer csak ott termett a farkas + videó
Nem félt, csak nézett – videóra vették az állatot.

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele az unióba gazdasági öngyilkosság
A családoknak a jelenlegi duplájába kerülne a rezsi. Ezért fontos a Voks 2025.

Még Kuvaitból is érkezett migráns a határra
A határzár is működött.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Jelentést hozhatnak nyilvánosságra Ruszin-Szendi Romulusz ukránpárti és háborúpárti megnyilvánulásairól

A brüsszeli vezetők felrobbannak ettől a videótól

Még mindig nem találják Nyikos Róbertet - már közel egy hónapja veszett nyoma a magyar férfinak

Termőföldek: az elővásárlásra jogosultak sorrendje

Jó hírt kaptak a magyar nyugdíjasok, hamarosan ezt is kapnak

Ultimátumot küldött az Európai Bizottság: két hónapot kapott Magyarország és Ausztria

„Remény és kezdet” – magyar püspök is reagált az új pápa hírére

A Tottenham 41 év után nyerhet európai kupát, a Manchester United lesz az ellenfele az El-döntőben

Magyar Péter már a földön feküdt, amikor még egyet rúgtak bele a sajátjai

Kuzmányi István: Úgy beszélt, mintha Budapesten lett volna

Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét

Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Menczer Tamás: Magyar Péter árulásra készül + videó
A Tisza Párt főtanácsadója szerint elképzelhető, hogy katonáinkat Ukrajnába küldjük.

Gyanútlanul kocsikázott, aztán egyszer csak ott termett a farkas + videó
Nem félt, csak nézett – videóra vették az állatot.

Orbán Viktor: Ukrajna felvétele az unióba gazdasági öngyilkosság
A családoknak a jelenlegi duplájába kerülne a rezsi. Ezért fontos a Voks 2025.

Még Kuvaitból is érkezett migráns a határra
A határzár is működött.