Fontos az egészségügyi dolgozók lelki támogatása

A koronavírus-járvány elleni küzdelem során a frontvonalban lévő egészségügyi dolgozók lelki támogatására több segítségnyújtó szolgáltatás is indult. A Semmelweis Egyetemen például a nap huszonnégy órájában hívható krízisvonal érhető el, és igyekeznek minél több stresszkezelő technikát is átadni a szorongás oldásához.

Magyar Nemzet
2020. 04. 08. 12:00
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Semmelweis Egyetemen egy on­line felületen lelkisegítség-nyújtást, intervenciós krízistámogatást biztosítanak az egyetem egészségügyi dolgozóinak a rendkívüli járványügyi helyzetben Réthelyi János, a Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klinika igazgatójának kezdeményezésére.

Hal Melinda, az Egészségtudományi Kar Alkalmazott Pszichológia Tanszékének tanársegédje elmondta, átérzik az egészségügyi személyzet helyzetét, hiszen bennük is ugyanolyan folyamatok zajlanak, mint bárki másban, ugyanakkor szembesülniük kell a szenvedő betegekkel és a halálos esetekkel is, de mégis erősnek kell maradniuk, hiszen a betegek lelki támogatása is az ő feladatuk. Ezért csatlakoztak a Végeken Egészséglélektani Alapítvány által létrehozott lelkielsősegély-vonalhoz, amely a veszélyhelyzet alatt, egészen a járvány lecsengéséig napi 24 órában ingyenesen bárhonnan hívható. Pszichológusok, pszichiáterek, mentálhigiénés szakemberek és korábbi telefonos önkéntesek fogadják az egészségügyben dolgozók hívását. – Jelenleg 25 önkéntessel folyamatos ügyeletet látunk el, ezzel szeretnénk valamelyest megkönnyíteni a frontvonalban dolgozó kollégák elkövetkezendő heteit, hónapjait – mutatott rá Hal Melinda.

Az I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika gyermekpszichiátriai osztályának több dolgozója online és telefonos módon ajánl lehetőséget a klinika munkatársainak, lelkisegítség-nyújtás céljából, hívta fel a figyelmet Cserép Melinda klinikai szakpszichológus, a Bókay Gyermekklinika pszichológus munkacsoportjának vezetője. – Emellett stresszkezelő módszerekkel – például progresszív relaxációs hanganyagokkal – igyekszünk konkrét technikákat eljuttatni kollé­gáinknak és gyermekeiknek a szorongás oldásához és az alvásproblémák enyhítéséhez – tette hozzá.

Purebl György, a Magatartástudományi Intézet igazgatóhelyettese kiemelte: a jelenlegi járványügyi helyzetre több mint száz éve nem volt példa Európában, ez az új kihívás mindenki számára megterhelő, a frontvonalban dolgozó egészségügyi szakemberekre pedig különösen nagy terhet ró. Kiemelte, különböző technikák alkalmazásával csökkenthető a szorongás. Az egyik legfontosabb a saját támogató háló megléte: nagyon fontos, hogy problémáinkkal, kétségeinkkel ne maradjunk egyedül. A kibeszélt gondok már önmagukban is csökkentik a feszültségszintet. Az egészségügyben dolgozóknak azt javasolja, hogy találják meg azokat a kollégákat, akikben megbíznak, és velük átbeszélhetik az eseteiket – nemcsak szakmai szempontból, hanem az érzelmi megterhelés szempontjából is. Jellemzően ugyanis sok esetben a család és az ismerősök is az egészségügyi dolgozótól várják a támogatást és a megnyugtatást – tette hozzá.

Mint korábban lapunk is beszámolt róla, az egészségügyi dolgozók számára állított össze hasznos tanácsokat a koronavírus-járványhoz kapcsolódó stressz és szorongás kezelésére a Nyírő Gyula Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet is, amelyek honlapjukon elérhetők.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.