Gulyás Gergely: A Rákóczi Szövetség közösséget szervezett a nemzet szolgálatára

A harmincéves Rákóczi Szövetség legnagyobb eredménye és érdeme, hogy közösséget szervezett a nemzet szolgálatára – mondta Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter a szervezet csütörtöki budapesti ünnepségén.

Forrás: MTI2019. 05. 23. 21:24
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A miniszter a Rákóczi Szövetséget a leghasznosabb civil szervezetnek nevezte, és külön köszönetet mondott a 29,5 évig az elnöki tisztséget betöltő Halzl Józsefnek, aki „irányt szabott” a szervezetnek, és aki „emberöltőnyi” fiatalt vont be a közösségépítő munkába, akik közül sokan ott tanulták meg például azt, hogyan tudnak hasznosan segíteni.

Úgy vélte, a tiszteletbeli elnök világossá tette Szabó Dezső író állítását, amely szerint „minden magyar felelős minden magyarért”, továbbá Halzl József tevékenységének fontosságát gróf Tisza István szavaival úgy jellemezte, hogy „a nemzet olyan cél, amely felett magasabb célt hazafi nem ismerhet”.

Nemzeti érdek, hogy a közösség, amelyhez tartozunk, együtt maradjon és jobb életet éljen testi, szellemi és lelki vonatkozásban. Ezt akkor érhetjük el, ha egyénileg és közösségileg is tudjuk, kik vagyunk, honnan jövünk, merre tartunk – mondta Gulyás Gergely.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke a szövetség három évtizedes tevékenységére utalva azt hangoztatta: a közösségépítés folyamata befejezhetetlen és véglegesen soha le nem zárható, mindennapi feladat.

A Rákóczi Szövetség az elmúlt három évtizedben kitartó és szívós munkával közösségeket épített, amelyek egyetlen nagy közösséggé álltak össze – mondta.

Méltatása szerint Halzl József számára a Kárpát-medence nem csupán földrajzi fogalom, hanem a cselekvés és a magyar identitás tere, az alkotás helyszíne, és közösségszervező tevékenysége és kitartó munkája nélkül ma kevesebben élnénk itt magyarok.

Csáky Csongor, a Rákóczi Szövetség elnöke azt mondta, hogy a szervezet szeretne a jövőben is a magyar nemzetpolitika építőköve maradni, a tiszteletbeli elnök által kijelölt és kitaposott úton.

A cél embertől emberig, magyartól magyarig hatni, újjáépíteni a magyarság kapcsolatait – hangoztatta.

Közölte, a Rákóczi Szövetség nemcsak a jelen, hanem a holnap Magyarországának is része szeretne lenni „alázatos nemzetszolgálatban, hazánk és nemzetünk építésében”.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.