Szeméttel teleszórt és elhagyatott sátrak, zsákokból és műanyagból összetákolt, szél tépázta kunyhók, szemeteszsákhalmok, szabad ég alatt álló vasalódeszka, bőröndök, sajtreszelő, egy korábbi rendőrségi kordon szalagjának maradványai. Ez nem egy lomtalanítás vagy egy szeméttelep, ez a látvány a Városligetben fogadja a látogatókat.
Lapunkat több olvasónk is értesítette az áldatlan állapotokról, ezért tegnap délelőtt mi is megnéztük az úgynevezett ligetvédők táborát. A helyszínt a Műcsarnok mellett vezető Olof Palme sétányon bandukolva lehet elérni. A tábor az Ötvenhatosok tere és az egykori Kertem szórakozóhely között terül el. Az odafelé vezető úton a Főkert egyik megváltozott munkaképességű dolgozójába botlottunk, aki lapunknak arról panaszkodott, hogy nagyon sok szemetet hagynak maguk után a ligetvédők.

Fotó: Kurucz Árpád
Az első sátortábort a sétány jobb oldalán pillantottuk meg, ahol a fák és a bokrok közé kifeszített ponyvák, valamint több kisebb sátor jelezte, hogy lakókra is bukkanhatunk. Nem is csalódtunk, messziről látszott két üldögélő alak.
Béla és Erika barátságosan reagáltak bemutatkozásunkra, a rendezett ruházatú és szakállú férfi és a szőke, viseltesebb kabátban üldögélő nő egyaránt negyvenes éveiben járhat. Mint mondták, már öt éve itt vannak. – Hajléktalanok voltunk, mielőtt ligetvédők lettünk – mesélte a férfi. Jelenleg itt, a bokrok között laknak, és ha nagyon hidegre fordul az idő, akkor a Vörösmarty utcai melegedőben húzzák meg magukat, ahol tisztálkodni is tudnak.
– Ételt, adományokat rendszeresen kapunk a járókelőktől – mondja Béla. Erika hozzáteszi, hogy nem nélkülöznek, nagyon sokan segítenek nekik. – A területet a rendőrségtől kértük ki – mutat a bokor körüli tisztásra Erika, miközben egy füstszűrő nélküli cigarettát sodor. Kifejtette: a BRFK két évre „adta oda nekik” a területet, van engedélyük, a jelenlétük bejelentett tüntetésnek minősül.
Az engedélyt jelenleg háromhavonta kell megújítani, a BRFK nem csinál problémát a dologból – mondták. Béla és Erika Karácsony Gergellyel kapcsolatos csalódottságának is hangot adott, bíztak abban, hogy az új, ellenzéki főpolgármester leállíttat minden építkezést a Városligetben.