Az elmúlt napon 733 főre nőtt a hazánkban laboratóriumi vizsgálattal igazolt koronavírusos betegek száma és elhunyt két újabb nyolcvan év feletti idős beteg is, így 34-re nőtt az áldozatok száma – mondta el az országos tisztifőorvos az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján. – Ugyanakkor már
66-an meggyógyultak a betegségből, ők elhagyhatták a kórházat, mivel igazoltan negatív lett a laboratóriumi tesztjük
– tette hozzá Müller Cecília. Már 21 250 igazolt laboratóriumi vizsgálat készült a Nemzeti Népegészségügyi Központban és az általa kijelölt laboratóriumokban.
A tisztifőorvos felhívta a figyelmet: egyértelmű, hogy a legtöbb fertőzött – 42 százalék – a fővárosban van, Pest megyét is beleszámítva pedig 62 százalék van itt az ország összes igazolt fertőzöttje közül. Vagyis itt halmozódást tudunk regisztrálni,
nagy a kockázata annak, hogy Budapesten berobban a járvány,
épp ezért fokozott fegyelmezettséget és együttműködést kért mindenkitől Müller Cecília. – Azt tapasztaljuk, hogy sokan nem veszik komolyan a kijárási korlátozásokat, az idősek ha tehetik, továbbra is maradjanak otthon, csak akkor menjenek ki a lakásból, ha valóban nincs más lehetőség – hangsúlyozta.
Kiss Róbert rendőr alezredes arról beszélt, a főváros több pontján csoportképző helyeket azonosítottak, csak tegnap
301 szankciót kellett hozniuk a kijárási korlátozással összefüggésben. Az üzletek nyitva tartásával kapcsolatban is jellemzően a fővárosban szegik meg a szabályokat:
64-ből 41 feljelentés itt született.
Kérdésre válaszolva Müller Cecília elmondta: húsvéthoz közeledve valóban több vásárlóra számítanak. Javasolta, hogy
olyan árut vegyünk csak le a polcról, amelyen nem látunk külső szennyeződést és ne tapogassuk végig a termékeket.
A vásárlóknak nem szükséges a gumikesztyű használata a vásárlás közben, viszont utána indokolt egy azonnali kézfertőtlenítés, majd hazaérve első dolgunk a szappanos kézmosás legyen – hívta fel a figyelmet.
Müller Cecília arra kérte a fiatalokat, hogy a csoportosulásokat szintén kerüljék el. – Az igaz, hogy az
esetükben vélhetően enyhébben zajlik le a betegség, de ők is a járvány terjesztői lehetnek
– emelte ki Müller. Hozzátette: kéri, hogy mindenki figyeljen a másfél méteres távolságra.
A tisztifőorvos szerint nagyobb fegyelmezettségre van szükség.