Karácsony Gergely kihirdette Budapest 2021-es költségvetését

A főpolgármester pénteken kihirdette a fővárosi önkormányzat 2021-es összevont költségvetését a Fővárosi Közgyűlés feladat- és hatáskörében eljárva. Karácsony Gergelyt a koronavírus-járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet jogosítja fel a döntésre, amely a főváros honlapján vált elérhetővé.

Munkatársunktól
Forrás: mti2020. 12. 19. 9:19
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jövő évi költségvetés főösszege 396,1 milliárd forint. A jogszabály az önkormányzat költségvetési bevételeit 249 milliárd 406 millió 76 ezer forintban, kiadásait 390 milliárd 7 millió 398 ezer forintban állapítja meg.

Az így keletkező 140 milliárd 601 millió 322 ezer forintos hiányt az előző év maradványának – 63 milliárd 100 millió forintos – igénybevételével, a hitelszerződések alapján lehívni tervezett 45 milliárd 513 millió 915 ezer forintból, a belföldi értékpapírok – 38 milliárd 81 millió 444 ezer forintos – bevételeiből finanszírozzák.

Ugyanakkor 6 milliárd 94 millió 37 ezer forintot hiteltörlesztésre kell fordítania a fővárosi önkormányzatnak. A véglegessé vált javaslatban az olvasható, hogy a fővárosi önkormányzat pénzügyi helyzetére már 2020-ban hatott a koronavírus-járvány okozta egészségügyi, gazdasági és szociális válság, amelyet „csak tetéztek a kormányzati megszorítások”.

Emlékeztettek: októberben 69 milliárd forintos átrendezést kellett végrehajtani a folyó évi költségvetésben.

A költségvetés-módosítás egy része a 2020. évi költségvetésben szereplő feladatok törléséből vagy csökkentéséből megoldható volt, ugyanakkor jelentős forrásokat kellett átcsoportosítani a későbbi évek működési és felhalmozási költségvetésének sajátforrás részéből is.

„Miközben egy ilyen hármas válsághelyzetben a jövőnket, azaz az állampolgárok szükségleteinek megoldását kéne terveznünk, a költségvetési megszorításokkal már nemcsak a jövőnk, hanem a jelenünk is bizonytalanná vált” – fogalmaztak az előterjesztésben.

Mint írták, a kormányzat a nagy cégek tárgyévi iparűzési adó feltöltési kötelezettségének eltörlésével egyszeri, a likviditásban jelentkező negyvenmilliárd forintot, a szolidaritási adó megemelésével évi több mint 25 milliárd forintot, a Fővárosi Vízművek közműadójának emelésével évi több mint 2,5 milliárd forintot vesz ki közvetlenül „a budapestiek zsebéből”. Hozzáteszik: „Ezt még tetézik az olyan kisebb tételek, mint a budapesti parkolás – mérhetetlen környezetszennyezéssel együtt járó – ingyenessé tétele, a 2020. évre jóváhagyott központi költségvetési támogatások egyoldalú átütemezése vagy a hulladékgazdálkodás központosítása, majd privatizációja”.

Arra is kitérnek, hogy a költségvetés tervezése során fontos pénzügyi megtakarításokat is eredményező szervezeti változásokról is dönteni kellett.

A költségvetési egyensúly biztosítása érdekében, a szigorúan tervezett kiadások mellett is 79,9 milliárd forint saját, későbbi fejlesztésekre félretett forrást kell bevonni finanszírozási bevételként. „Ezzel a főváros korábban felhalmozott tartalékai tulajdonképpen kimerültek, új fejlesztési feladatok finanszírozása az újabb tartalékok képzéséig lényegében csak támogatásból lehetséges” – mutattak rá a költségvetési javaslatban.

Karácsony Gergely a költségvetésen kívül egyebek mellett döntött arról is, hogy

a jövő évre tíz százalékkal megemelik a gyermekétkeztetés díját a főváros tulajdonában álló ingatlanokban működő óvodákban és iskolákban.

Az emelést kezdeményező Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes azzal indokolta a változtatást, hogy az étkeztetési díjakat 2015 óta nem emelték, azóta pedig drasztikusan növekedtek az élelmiszer árak, a közüzemi díjak, továbbá a bérköltségek.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.