– A Demokratikus Koalíció kommunikációs gépezete megint előbb cselekedett, mint gondolkodott

Két városban emelkedett a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja
A legtöbb helyen alacsony szinten stagnált az érték.
– A Demokratikus Koalíció kommunikációs gépezete megint előbb cselekedett, mint gondolkodott
– így magyarázták a baloldal belső folyamataira rálátó források lapunknak a Dobrev Klára körül kibontakozó botránysorozatot. Ismert, hogy Gyurcsány Ferenc felesége, a baloldal egyik lehetséges miniszterelnök-jelöltje a járvány kellős közepén indult országjárásra, és miután hazudott arról, hogy találkozói során maszkot viselt, kénytelen volt bejelenteni, hogy elkapta a koronavírust. A betegségből éppen kilábaló Dobrev mégis folytatta a keleti vakcinák elleni kampányt, amit különösen szomorúvá tesz, hogy már két DK-s politikus is elhunyt a járványban, egyikük, Penz András pedig tragikus módon maga is részt vett az oltásellenes hangulat kialakításában. Feltételezhető, hogy miközben a DK politikusa elutasította az oltást, az megmenthette volna az életét.
Baloldali forrásaink elismerték, hogy
a DK „hisztériát kelt” a keleti vakcinák ellen,
szerintük ugyanakkor Dobrevet „belelovalták” ebbe a kampányba. Meglepő módon most arról beszéltek, a járvány nem politikai, hanem orvosszakmai kérdés, és aki az oltást megkérdőjelezi, óriási hibát követ el.
Feltűnő fordulat mindez annak tükrében, hogy a baloldal a járvány kezdete óta támadja a kormány minden védelmi intézkedését, mára pedig nyíltan oltásellenes kampányt folytat,
persze közben farizeus módon vezetőik, élükön Gyurcsány Ferenccel, egymás után oltatják be magukat.
Az életekbe kerülő politikai haszonlesést a Fidesz országgyűlési frakcióvezetője közösségi oldalán így összegezte:
Kocsis Máté emlékeztetett: „László Imre, Hiesz György, Kálmán Olga, ma meg a nagyfőnök, Gyurcsány Ferenc is megkapta, és mindent nagyon jónak talált. A parlamenti képviselőik közül volt olyan is, aki a kínai vakcinát kapta. Nahát” – jegyezte meg. Majd hozzátette, hogy az elmúlt hetekben sok ember utasította vissza az oltást csak azért, mert Gyurcsányék a fülükbe ültették az oltásellenes bogarat. „Mindegyik vakcina hatékony és biztonságos, a balosok mégis csinálták az ezzel ellentétes kampányt, mert sok halott esetén megbukhat a kormány 2022-ben, ahogy mondták” – írta Kocsis Máté.
A legtöbb helyen alacsony szinten stagnált az érték.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke írásban gratulált őszentségének.
A Telex szerint Magyar Péter oda oda próbált ütni a békepárti Fidesznek, ahol a legjobban fájhat, de a politikus csúnyán felsült.
Egy újabb gyenge próbálkozás volt Magyar Péter részéről.
Deák Dániel: Magyar Péter leleplezése egy blöff
Megszólal a móri mészárlás egyik elkövetője, most mindent elárul a végzetes napról
Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik
Ultimátumot küldött az Európai Bizottság: két hónapot kapott Magyarország és Ausztria
Sebestyén Balázs másfél milliárd katolikus lelkébe gázolt bele
Hivatalos: meggondolták magukat a kínaiak a szegedi Byd-gyárról – mégse csak elektromos autókat fognak gyártani, de ennek megvan az oka
Zelenszkijnek vége, kemény üzenetet kapott az ukrán vezető
Humphries klasszikus döntőt nyert Littler ellen Leedsben
Magyar kötődésű Real Madrid-legenda szállt bele Hansi Flickbe
Horn Gábor szavai a szakadékba lökhetik Magyar Pétert
Gyurcsányék válnak: milliárdos vagyon sorsa a tét
Megszólalt a pápa testvére, így reagált a döntésre
A legtöbb helyen alacsony szinten stagnált az érték.
A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke írásban gratulált őszentségének.
A Telex szerint Magyar Péter oda oda próbált ütni a békepárti Fidesznek, ahol a legjobban fájhat, de a politikus csúnyán felsült.
Egy újabb gyenge próbálkozás volt Magyar Péter részéről.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.