Kásler Miklós csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a családvédelmi program egyik rendkívül jelentős pontja a bölcsődék fejlesztése.

Még a kuponokat is érinti a Rossmann szigorítása
Mutatjuk a részleteket.
Kásler Miklós csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján kiemelte: a családvédelmi program egyik rendkívül jelentős pontja a bölcsődék fejlesztése.
A kormányzati célkitűzés az, hogy a bölcsődei férőhelyek számát 50 ezerről 70 ezerre növeljék. Ez azt jelenti, hogy 2022-ben gyakorlatilag minden kisgyermek bölcsődei elhelyezést nyerhet – közölte a miniszter.
Kásler Miklós elmondta, a bölcsődei fejlesztésekre 2018-ban 10 milliárd forintot különítettek el, az ide költségvetésben a célra 1,5 milliárd forint áll rendelkezésre. Ezek a források olyan környezet kialakítását teszik lehetővé, ahol a kisgyermekek fejlődése egészséges körülmények között, szeretetben és gondoskodásban telik – tette hozzá.
Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár arról beszélt, a kormány célja, hogy minden olyan családnak segítséget nyújtsanak, ahol dolgoznak a szülők és a kisgyermeket nem tudják másra bízni. A bölcsődei elhelyezés során minél jobb infrastrukturális és személyi feltételek kívánnak biztosítani – hangsúlyozta.
Novák Katalin kitért arra is, hogy a családi bölcsődék nagyobb szerephez juthatnak majd az elkövetkezendő időszakban, a finanszírozásukat meg fogják emelni. Továbbá a bölcsödében dolgozó szakemberek bérét is növelik. Közölte, olyan pályázatot írnak majd ki, amely segít az önkormányzatoknak a bölcsődék megépítésében.
Kovácsné Bárány Ildikó, akit május elsejével nevezett ki a tárcavezető a bölcsődei fejlesztéseket felügyelő miniszteri biztossá, elmondta, az egész életpályája a bölcsődéről szól: gondozónőként kezdett, majd bölcsődevezető lett, tíz éve pedig a minisztérium munkatársaként a bölcsődei terület megerősítéséért dolgozik.
„A hosszú munkámnak köszönhetően tisztán látom a bölcsődei rendszer működését, azt, hogy évtizedek óta milyen erőfeszítéseket tettek a bölcsődékben dolgozó szakemberek” – fogalmazott hozzátéve: azt látja, hogy visszaigazolódnak az elmúlt évek intézkedéseinek az eredményei.
Kovácsné Bárány Ildikó hangsúlyozta: elkötelezett a bölcsődei ellátás komplex fejlesztése iránt.
Mutatjuk a részleteket.
Eddig nem tudták beazonosítani a holttestet.
Akár még mínuszok is lehetnek.
Csak az első napon több mint húsz előadáson és panelbeszélgetésen vehettek részt az érdeklődők.
Hiába titkolták, kiderült Gyurcsány Ferenc döntésének oka
„Zelenszkij az őrület határán van”
Az illat, amit gyűlöl a poloska: ez a növény örökre elűzi az otthonodból
Itt a botrány: kiderült, Orbánék mit akarnak tenni Magyarországgal – Magyar Péter máris győzött!
Nincs kivétel, Szoboszlai Dominik csapata nem tarthatja meg a bajnoki kupát
Óriási a baj a Barcelonánál, komoly problémák vannak az új stadion építésével
Ezért válik el Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára
Féláron adja a Lidl a nyár slágertermékét – több ezret spórolhatsz, ha most veszed meg
A Szoboszlaival balhézó Arda Güler újra üzent: „Gyalázol? Szétzúzlak!”
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Pottyondy Edina Gyurcsány lelépése miatt kifecsegte Magyar Péter titkát
A Fradi edzője elvesztette az öltőzöt, aminek súlyosak a következményei
Mutatjuk a részleteket.
Eddig nem tudták beazonosítani a holttestet.
Akár még mínuszok is lehetnek.
Csak az első napon több mint húsz előadáson és panelbeszélgetésen vehettek részt az érdeklődők.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.