Rezsicsökkentés: a baloldal áll a támadások mögött?

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

A Fidesz szerint nem kizárható, hogy a Brüsszelből érkező támadások mögött is baloldali vezetők állnak.

NT
2013. 10. 08. 14:20

A Fidesz nem enged a rezsicsökkentés politikájából, folytatni kívánja, és nem fogja feladni Magyarország gazdasági függetlenségét – szögezte le Hoppál Péter. A párt ezért arra „kéri és sarkallja” a kormányt, hogy „ne engedjen a brüsszeli bürokraták nyomásának, és ne engedjen a hazai bukott baloldal törekvéseinek” – mondta.

A szóvivő emlékeztetett arra, hogy október végéről a jövő hétre hozták előre a novemberi, 11,1 százalékos rezsicsökkentésről szóló parlamenti szavazást. Hozzátette: ezt követően a 2014-es költségvetésben komoly védelmet szánnak a rezsicsökkentésnek. A harmadik lépés a nonprofit közműszolgáltatásról szóló törvény kidolgozása és elfogadása lesz – jelentette be. Ha ezek után is az látszik, hogy a brüsszeli és a hazai baloldal nyomása túlságosan erős, akkor a rezsicsökkentés védelmét az alaptörvénybe foglalhatják – hangsúlyozta.

Arra a kérdésre, hogy készülnek-e technikai jellegű szabályozásokkal a kifogások kapcsán, azt felelte: a kormány fenntartja a párbeszédet Brüsszellel, a további kérdéseket a szakértőknek kell tisztázniuk. Hozzátette, megvédik a rezsicsökkentést, és ha a rezsicsökkentés és a kötelezettségszegési eljárás között kell választani, akkor szembenéznek a döntés következményeivel.

A nagyobbik kormánypárt október 23-án mindenkit vár a Hősök terére, aki békésen, nyugodtan és emelt fővel szeretne ünnepelni és fejet hajtani 1956 emléke előtt. Hoppál Péter úgy fogalmazott: minden jel arra mutat, hogy október 23-án össze fognak állni a baloldal erői, melyek közös megemlékezésre készülnek. A szóvivő kijelentette, a Fidesz számára ez azt is jelenti, hogy együtt lesznek azok, akik 2006-ban ugyanezen a napon békés tüntetőkre lövettek, „szemeket lövettek ki, embereket térdeltettek a gyűjtőfogház udvarán meztelenre vetkőztetve. Együtt lesznek azok is, akik az elmúlt napokban Orbán Viktor »szobrát« feldarabolták, és gyalázatos módon rugdosták. Együtt lesznek azok is, akik az Európai Unióban és központjában a magyar embereket cserbenhagyják, sőt el is árulják, ha kell. [ ] Az egész erőszakos, szélsőséges baloldal összeáll, s úgy látjuk, őket egy dolog tartja össze [ ], ez pedig a gyűlölet.”

Lépésről lépésre mérsékelték az árakat

 

A kabinet első féléves rezsicsökkentési politikája alapján januártól tíz százalékkal esett vissza a földgáz, a villamos energia, a távhő ára, július 1-jétől pedig a víz- és a csatornadíjak, a szemétszállítás, a pb-gáz, a szennyvízszippantás és a kéményseprés díja csökkent. Ezt követően, még idén novemberben ismét mérséklődik a villany, a gáz és a távhő ára. Ennek eredményeként egy átlagos család akár évi több mint százezer forintot is megtakaríthat.

 

Kétharmados védelem

 

A Fidesz kétharmados védelemmel biztosítaná be a rezsicsökkentést, kordában tartva az európai viszonylatban is magasnak számító energiaárakat, segítve ezzel a családokat. A párt kongresszusán már elfogadtak egy politikai nyilatkozatot, amelyben rögzítették: megvédik Magyarország gazdasági függetlenségét. Ennek egyik lépéseként került ismét magyar kézbe az E.ON is. A rezsicsökkentés országosan is igen nagy támogatottságot élvez az emberek körében, hiszen a Fidesz által rendezett lakossági fórumon összesen csaknem negyvenezren vettek részt.

 

Tűzifával kiegészített csökkentés


Jól kiegészíti a rezsicsökkentést vidéken a rászorulók számára kiosztható tűzifakészlet. Az önkormányzatok által erre igénybe vehető keret a tavalyi egymilliárd helyett idén kétmilliárd forint lesz. Az önkormányzatok már felkészültek, ám a Belügyminisztérium még nem írta ki a pályázatot. A Magyar Nemzet úgy tudja, a kiosztható mennyiséget az is növeli majd, hogy a szociális célra szánt tűzrevalót a piaci ár alatt szerezhetik be az állami erdészetektől a nyertes önkormányzatok.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.