Soha nem látott fotók a 43 évvel ezelőtti HÉV-szerencsétlenségről

1978. április 13-án a délutáni csúcsban történt a budapesti tömegközlekedés máig egyik legsúlyosabb katasztrófája. A Csepel felől délután öt óra után érkező HÉV fékezés nélkül, a bakot áttörve rohant bele az állomásépületbe, ahol a rossz idő és a csúcsforgalom miatt a szokottnál is többen tartózkodtak. A szerelvény gyakorlatilag letarolta az épületet, a helyszínen 16 ember halt meg, ketten pedig a kórházba szállítást követően vesztették életüket. A Nemzeti Fotótár eddig még nem látott képei a baleset utáni állapotokról – írja a Híradó.hu.

Forrás: HIRADO.HU2021. 04. 13. 8:57
null
Mentőegységek tagjai a csepeli HÉV Boráros téri végállomásán, ahol a szerelvény motorkocsija 1978. április 13-án 17.10-kor belerohant a végállomás épületének várócsarnokába Forrás: Nemzeti Fotótár
Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Csepel felől délután öt óra után nem sokkal a végállomásra érkező HÉV-szerelvény 30-40 kilométeres sebességgel átszakította a vágánybakot, majd belerohant az állomásépületbe és a várócsarnokba, ahol az esős idő miatt nagyon sokan tartózkodtak.

Az első kocsi teljes hosszában végigszántotta a várócsarnokot, romba döntve az épület felét. A balesetben 18 ember vesztette életét, az anyagi kár meghaladta a két és fél millió forintot. (Mivel a mai bruttó átlagkereset mintegy százszorosa az 1978-asnak, mai áron mintegy negyedmilliárd forintra tehető a kár mértéke.)

Tragikus, hogy a balesetben elhunyt 18 áldozat közül öten húszévesnél is fiatalabbak voltak.

A Népszabadság másnapi számának beszámolója szerint a szerencsétlenség helyszínére egymás után érkeztek a mentőautók, és néhány percen belül ott voltak a tűzoltók is, hogy a szerelvény és az összeomlott állomásépület alól kimentsék az élőket. Az életveszélyesen sérülteket a Honvédkórházba, a többieket más kórházakba szállították. A halottak és sebesültek azonosítása még az éjszakai órákban is folyt; egyben hozzáláttak a romok eltakarításához.

„A szerelvény belerohant az állomás várócsarnokába”
Fotó: Arcanum

A szerencsétlenség után a Budapesti Rendőr-főkapitányság őrizetbe vette L. Sándor László 21 éves és V. Károly 36 éves HÉV-motorvezetőt, valamint S. János 30 éves villanyszerelőt.

Az igazságügyi, műszaki és forgalmi szakértők bevonásával lefolytatott hatósági vizsgálat a motorvezetők és a HÉV-szervizszolgálat felelősségét állapította meg. A Fővárosi Bíróság elsőfokú ítéletében (1978. november) a vasúti közlekedés biztonsága elleni, halált és különösen nagy kárt okozó gondatlanul elkövetett bűntettben L. Sándor Lászlót elsőrendű vádlottként főbüntetésül három év nyolc hónap fogházban letöltendő szabadságvesztésre, mellékbüntetésül a villamos motorvonatok vezetésétől négy évi eltiltásra; V. Károlyt másodrendű vádlottként főbüntetésül két év nyolc hónap, ugyancsak fogházban letöltendő szabadságvesztésre, mellékbüntetésül a villamos motorvonatok vezetésétől három évi eltiltásra ítélte. A másodfokon eljáró Legfelsőbb Bíróság ítéletében (1979. március) V. Károly fogházbüntetésének tartamát három év négy hónapra emelte, s mindkét vádlottat véglegesen eltiltotta a vasúti járművek vezetésétől. A Legfelsőbb Bíróság büntetőkollégiumának határozata megállapította: a balesetet a vádlottak mulasztása és – részben erre visszavezethető – műszaki okok idézték elő.

Mentőegységek tagjai a csepeli HÉV Boráros téri végállomásán, ahol a szerelvény motorkocsija 1978. április 13-án 17.10-kor belerohant a végállomás épületének várócsarnokába
Fotó: Nemzeti Fotótár

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.