Jelenleg 1129 olyan cég van regisztrálva, amely szerződést kötött duális képzés folytatására felsőoktatási intézménnyel, de folyamatosan csatlakoznak újak – közölte a helyettes államtitkár, megjegyezve: a hallgatók az esetleges állami ösztöndíjuk mellett 80 ezer forint körüli fizetést is kapnak.
Az ELTE-t első helyen összesen 13 459-en, alapképzésen 8423-an, mesterképzésen 3117-en, míg osztatlanon 1770-en jelölték meg, így mind a négy rangsor szerint ez a legnépszerűbb intézmény az idén. Felsőoktatási szakképzést a legtöbben, 1163-an a Budapesti Gazdasági Egyetemen választottak.
Horváth Zita ugyanakkor úgy fogalmazott, hogy a főváros és a vidék kiegyensúlyozottan jelenik meg, mivel a második legmagasabb számban a Debreceni Egyetemet jelölték meg, a „dobogó” harmadik fokán pedig a Szegedi Tudományegyetem áll.
Gloviczki Zoltán, az Oktatási Hivatal elnöke kiemelte, hogy a jelentkezők átlagéletkora 24 év, vagyis lényegesen magasabb, mint az érettségizőké. A legidősebb felvételiző 78 éves – tette hozzá.
Egyre elterjedtebb az ügyfélkapus hitelesítés a papíralapúval szemben, már a jelentkezők elsöprő többsége választja ezt a módszert.
A felvételi eljárás április 19-én személyre szabott elektronikus ügyintézéssel folytatódik – tért rá a fontosabb dátumokra Gloviczki Zoltán. A jelentkezéskor még rendelkezésre nem álló dokumentumok másolatát július 10-éig lehet benyújtani, és eddig a határidőig van mód egyszeri sorrendmódosításra is. A ponthatárokat várhatóan július 24-én állapítják meg.
A felvételivel kapcsolatos kommunikáció a www.felvi.hu oldalon, valamint e-mailben zajlik, ezért az Oktatási Hivatal elnöke arra hívta fel a jelentkezők figyelmét, hogy fokozottan ellenőrizzék a megadott elektronikus postafiókjukat.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!