„Ezekben a percekben érkezik meg Magyarországra 100 ezer adagnyi orosz oltóanyag” – jelentette be a közösségi oldalán este Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, aki azt is kifejtette, hogy mennyire fontos a gyorsaság az oltások vonatkozásában. Arról is beszélt, hogy a Nemzeti Népegészségügyi Központba érkeznek majd ezek az oltóanyagok, az ottani szakmai döntést követően pedig fel is lehet már használni – írja a Hirado.hu.
„A gyorsaság rendkívül fontos az oltások vonatkozásában, hiszen ha csak egy nappal tudjuk előrehozni az oltási menetrend végrehajtását, akkor is 100-150 ember életét meg tudjuk védeni”
– emelte ki a miniszter, hozzátéve: így több mint 2000 ember megfertőződését tudják megakadályozni, és 10-15 milliárd forintnyi kártól tudják megmenteni a magyar gazdaságot.
„Ebben a helyzetben tehát versenyt futunk, versenyt futunk az idővel, így azon dolgozunk, hogy minden forrásból minél gyorsabban megérkezzenek a Magyarországon már engedélyezett vakcinák” – jelentette ki Szijjártó Péter.
A miniszter január 22-én jelentette be, hogy kétmillió adag, vagyis egymillió ember beoltásához elegendő vakcinát vásárolt Magyarország Oroszországtól.
Szijjártó Péter péntek este tette közzé a videofelvételeket arról, ahogy Szentpéterváron megkezdődött a százezer adag Szputnyik V vakcina előkészítése a szállításra, majd a koronavírus elleni oltóanyag-szállítmánnyal a kamion útnak indult Budapestre.
A koronavirus.gov.hu hétfőn azt írta: eddig 453 457 embert oltottak be, közülük 201 005-en már a második oltást is megkapták. Jelenleg is tart a védőoltásra regisztrált legidősebbek oltása a kórházi oltópontokon (Pfizer- és Szputnyik vakcinával), a háziorvosok pedig folytatják a 60 év alatti krónikus betegek oltását (AstraZeneca-vakcinával). Hamarosan megkezdődik az oltás a kínai Sinopharm-vakcinával is – közölték.
A következő hetek meghatározók lesznek
Szentpétervárról érkezett Magyarországra egy kamion mintegy 100 ezer adag oltóanyaggal. Ez már a második kamion, amely Szputnyik V-t hoz.
A következő hetek meghatározók lesznek az oltás szempontjából.
Szerdától, két hét alatt újabb, csaknem félmillió embert tudnak majd beoltani Magyarországon. Ez több, mint amennyi embert eddig összesen beoltottak itthon.
A kínai Sinopharmmal együtt már ötféle oltóanyag lesz itthon a koronavírus ellen. Az uniós vakcinabeszerzések azonban továbbra is akadoznak. Az adatok szerint a Brüsszel által lekötött oltóanyagoknak eddig csak alig több mint négy százaléka érkezett meg Magyarországra. A hazai beszerzéseknek köszönhetően viszont keleti vakcinából arányaiban már kétszer ennyi érkezett.