Tisztességes munkáért tisztességes bért, tisztességes munkakörülményeket követel mindenki a választókerületben – ezekkel a mondatokkal indította kampányát augusztus közepén Bíró László. A baloldali összefogás szerencsi jelöltjét 2014-ben mutatták be a csernelyi varroda dolgozóinak, amikor átvette az üzem irányítását. A Jobbikos politikus folyamatos megrendeléseket és munkát ígért a dolgozóknak, de rövid időn belül kiderült, hogy ezt nem tudja teljesíteni. Amikor kérdőre vonták, az egyik varrónő szerint Bíró lelövéssel fenyegette őket. 2016-ban a céget felszámolták, de több dolgozó azóta sem kapta meg a fizetését.
Újabb varrónők állítják, hogy Bíró László tartozik nekik + videó
Újabb csernelyi varrónők állítják, hogy a jobbikos Bíró László tartozik nekik. A szerencsi összellenzéki jelölt korábban egy varrodát üzemeltetett a borsodi faluban, de a cég felszámolása után több volt alkalmazott arra panaszkodik, hogy nem kapta meg a munka-bérét. A varrónők szerint a Jobbikhoz közeli Alfahír, egy olyan volt dolgozót szólaltatott meg Bíró László mellett, aki a felszámolás idején már nem dolgozott az üzemben.
Egy másik, neve elhallgatását kérő asszony szintén évek óta vár a munkabérére.
Közben a Jobbik-közeli Alfahír portálon megjelent egy interjú, amelyben hazugsággal vádolják a csernelyi varroda dolgozóit. Az internetes lapnak nyilatkozó asszony korábban szintén az üzem dolgozója volt. Szerinte nem igaz, hogy Bíró László agresszíven viselkedett, és nem fizetett az alkalmazottaknak.
Egy korábbi dolgozó azonban azt állítja, az Alfahírnek nyilatkozó asszony a felszámolás idején már nem volt a Hegyalja-Mix Kft. alkalmazottja.
A telefonon nyilatkozó asszonynak állítása szerint szintén tartozik az ellenzéki jelölt, amit dokumentummal is tud igazolni. Az elmaradt bérek rendezése azért húzódik a mai napig, mert Bíró egy olyan vállalkozónak adta át a varrodát, akinek kilenc kényszertörlés alatt lévő cége van, vagyis az illető egy egyszemélyes cégtemető.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezLegnagyobb dobására készül a Lego + videó
A Star Wars világából származó új csomag jöhet jövőre.
Magyar Péter a gyermekotthonok ügyében is hazudik, bemutatjuk, hogy miért
Nem kettős mércéről, hanem egyértelmű szabályokról van szó, amelyek mindenkire, így Magyar Péterre is vonatkoznak.
Egy tó fenekén állítottak karácsonyfát a magyar búvárok + videó
A Neptun Búvárklub a Mályi-tó fenekén pezsgőzik majd szilveszterkor.
Adós a költségvetéssel a győri polgármester, de már a csődről beszél
A baloldali városvezető többmilliárdos hitelt szeretne felvenni.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Havazás jön, mutatjuk, hol!
Gyászszertartáston emlékeztek meg magdeburgi áldozatokról
Kőkemény kvíz: a többség nem tudja pontosan, mit jelentenek valójában ezek a szavak
Kocsis Máté: Izgalmasnak ígérkezik a vita, hogy nem is szír volt a gyilkos, hanem szaudi
Eltűnt egy utasokkal teli repülő, keresik a gépet
Nagy megállapodást kötött Svájc az EU-val– és ennek Magyarország is vastagon örülhet
Német hatóságok: Így juthatott be a térre a támadás elkövetője Magdeburgban
Így lesz tökéletes a bejgli: a nagyi titkos hozzávalója kell hozzá
Dárdai Pál fián állhat bosszút a terrorizmussal kapcsolatba hozott futballista
Magyar Péter a gyermekotthonok ügyében is hazudik, bemutatjuk, hogy miért
Megingott a Guardiolába vetett bizalom? Haaland válaszolt
Olaf Scholz Magdeburgba utazott, csaknem elkergették a feldühödött emberek + videó
Címoldalról ajánljuk