Amikor piacra dobták, az Opel tágas kisautójának szabadidő-autós jellegét azzal hangsúlyozták, hogy a név végére odabiggyesztették az X betűt; mással nem tudtak szolgálni. Most, hogy az új márkaarculathoz igazították az orrot, megszabadultak az X-től, egyszerűen csak Crossland a név, ahogy az a csomagtérfedélen olvasható is a hátsó szélvédő alatt. Érezhető a formatervezők szándéka, hogy az erőteljes vízszintes tagolással akartak legalább optikailag javítani az arányokon, de amíg elöl a nagy felületű Vizor-orr javít a helyzeten, hátul egyszerűen csak zsúfolt lett a megjelenés; továbbra is keskenynek és magasnak tűnik az autó. Új elem a választékban a tesztautó GS Line felszereltsége, korábban nem volt dedikált sportmodell. Most feketére fényezett tetővel, ezüstszínű lökhárítóbetétekkel, az oldalablakokat felülről keretező díszléc pirosra fényezésével és alapáron fényes fekete felnikkel próbálnak új személyiséget adni az autónak – írja az Autó-Motor.
Az utastérben is megjelenik a piros szín, a műszerfal díszléce, az ajtók betétje is ilyen, beszállásnál szembeötlik az ülőhelyek közepén lévő piros-fehér díszcsík – miután helyet foglalunk, már nem látjuk.
Apropó, üléskárpit! Itt ismeri be akarva-akaratlanul az Opel, hogy a Crossland ténylegesen inkább 4 személyes, hiszen a hátsó üléspadon csak a szélső üléshelyekre jutott díszcsík; van ugyan középen is fejtámla és biztonsági öv is, de az ülőlap púpján még a rövid táv is kényelmetlen lehet! Cserében a szélső helyeken utazók fej- és lábtere is átlag feletti, 4,2 méteres karosszériában nem nagyon kapunk ennyi helyet. Ráadásul nem a csomagtértől rabolták el a centiket, hiszen a 410 literrel jól lehet gazdálkodni annak ellenére is, hogy magas a rakodóperem.
Támladöntés után 1255 literes a raktér, csak épp nehezen kihasználható, hiszen az ülés mögött hatalmas lépcső keletkezik, a több magasságban rögzíthető FlexFloor padló a sínen tologatható hátsó üléshez jár.
Amíg ránézésre megvan a sportos látvány, a volán mögött ebből nem sokat érzékelni – és Magyarországon ez így van jól. A futómű hangolása kifejezetten kényelmes, még kátyúkkal és egyéb úthibákkal telezsúfolt vidéki utakon is jól kisimítja a dolgokat, viszont gyorsan vett kanyarban nagy az oldaldőlés. A teszt miatt az autót provokálva megtapasztaltam, hogy jól kontrollálhatóan sodródik a kanyar külső íve felé a Crossland, meglepő módon a menetstabilizáló ilyenkor nem érezte szükségét a beavatkozásnak. Rossz minőségű aszfalton kanyarodva még a megengedett sebességnél is egy-egy határozott fékezéssel tudatta, hogy a háttérből azért vigyáz ránk.
Igazából ez eddig is így volt, de a frissítést követően megszűnt a korábban úthibákon tapasztalható dobogás, azaz sokkal csendesebb lett az utastér.
De nem csak a futóműhangolás az, ami inkább a józan használatot támogatja, a kormányzás könnyű, remekül lehet szűk helyen is manőverezni az autóval, még úgy is, hogy a tolatókamera képe nem folyamatos, hanem akadozva jelenik meg a kijelzőn. Igazából a váltó az, ami miatt a sportos használat még kósza ötlet szintjén sem merül fel. Egészen pontosan a váltókar megvezetése problémás, akadozva mozog, határozott kezet kíván, hogy megtaláljuk a megfelelő pozíciót, ahol aztán előre vagy hátra mozdítva találjuk a fokozatot; mivel fokozatban is sokat mozog a váltókar, az üres megtalálása is külön feladat. Szinte adja magát, hogy az ember befizessen a 130 lóerős teljesítményszinten 300 000 Ft-ért konfigurálható 6 fokozatú automatikus váltóra, ezt a felárat nagyjából az első kuplungcserénél (amikor a kettős tömegű lendkereket is cserélni kell) visszakapjuk. Az 1,2-es turbómotor legerősebb változata egyébként könnyedén mozgatja az autót, a hosszú áttételek miatt (a 6. fokozat csak 80 km/órától használható) a rugalmasság nem az igazi, a tesztfogyasztás 6,8 l/100 km lett túlnyomórészt autópályás-országúti használat mellett.
Az eredeti cikket ITT érheti el.
Kiemelt kép: Stefler Balázs
