Az egész világsajtó az autóipar válságától hangos. A növekvő benzinárak nagyobb megfontolásra késztetik az autótulajdonosokat, a tőkésországokat sújtó válság elnyújtotta a csereidőket, s mindez egy olyan időszakban, amikor a japán autóipar előretörése a legérzékenyebb pontjukon érintette a nagy amerikai és európai gyárakat – kezdi a történetet az autómotor.hu cikke.
A korábbi években az autóipar termelése éves átlagban mintegy 5%-kal nőtt, s a három nagy vállalatnak – de különösen a General Motornak – Amerikában és a vezető cégeknek Nyugat-Európában említésre méltó konkurensük nem volt. Aztán az amerikaiak elkezdték keresni a kiskocsikat, s erre a keresletre a Volkswagen hamarabb reagált, mint az amerikai autóipar. Azt, hogy benzintakarékos kocsikat kell gyártani, érdekes módon a japánok hamarabb észlelték, mint akár az európaiak, akár az amerikaiak.
Az autóipar megremegett, és ez többet jelent mint egyetlen iparágat, hiszen a tőkés országokban alig van olyan iparág, amelyik valamilyen formában ne „dolgozna be” az autóiparnak. A hatás döbbenetes volt. A vezető amerikai autógyárak a múlt esztendőben mintegy 4,5 milliárd dolláros veszteségekről számoltak be – erre korábban még soha nem volt példa – a nyugatnémet autógyárakból 6 ezer embert bocsátottak el és 6 ezret fogtak rövidített munkaidőre. És ebbe a számba természetesen nem tartoznak bele a kooperáló gyárakból elbocsátottak.
Az első pillanatban az amerikai és európai autógyárak soraiban pánik tört ki. Ma sem hiszik, hogy a rendkívül korszerű módszerekkel dolgozó japán gyárak termelékenységét el tudják érni. Példaként említik, hogy a múlt esztendőben az európai Ford gyárak másfél millió személy- és teherkocsit gyártottak 140 ezer munkással, ugyanakkor a Mazda kocsikat gyártó cég 1,1 milliót 22 ezer munkással. Ez a különbség olyan nagy, hogy azt a legkiválóbb szakemberek is csak nagyon nehezen tudják megmagyarázni.
A válasz tehát csak egy lehetett. Az, hogy valamiféleképpen el kell érni a japán gyárak teljesítményét, hiszen az önkéntes, vagy kényszerű korlátozások a jelenlegi tőkés világgazdaság körülményei közepette csak korlátozott ideig tarthatók fenn, ha a három nagy régió el akarja kerülni a gazdasági háború veszélyét.
Harc a túlélésért
Elkezdődött tehát a harc, a Spiegel kifejezésével élve, a túlélésért. A nyugat-európai országok nagy gyárai úgy gondolják – s így értelmezik ezt az amerikaik is –, hogy ez a túlélés csak rendkívül erőteljes beruházási összegek felhasználásával realizálható. Az USA-ban a folyamat talán egy lépéssel előbbre tart, hiszen Amerikában a gépkocsiipar szerepe meghatározó. Állami támogatások, kedvezmények egész sora biztosítja, hogy a kívánt termelékenység és költségszínvonal elérhető legyen.
És ez még jobban megriasztja az európaiakat. Az a vélemény ugyanis, hogy miután az amerikaiak a belső piacon Japánnal megvívták csatájukat, be fognak törni Európába, és talán még nehezebb körülményeket teremtenek mint most a japánok.
És furcsa módon, amikor az európai autótermelés mélyponton van, olyan több milliárd márkára becsülhető beruházásba kezdtek a legnagyobb európai cégek, amilyenre eddig még nem volt példa. Az NSZK északi részén 700 ezer négyzetméteren épül új autógyár, egymillió köbméter száraz homok eltávolításával, sok ezer tonna vasbeton és cement beágyazásával. Itt építkezik a Mercedes. De nem marad el mögötte a Volkswagen, a BMW, vagy az amerikai tulajdonban levő Ford és az Opel sem, illetve Franciaországban a Renault. A Mercedes a következő öt esztendőben 10 milliárd, a Volkswagen a következő három évben 13 milliárd márkát költ beruházásokra. A Fiat terveiben 11,5, a Fordéban 10, s a BMW elképzeléseiben 4 milliárd márka beruházási összeg szerepel. Óriási összegek ezek, az európai gyárak vezetői azonban úgy vélik, hogy nincs már lehetőség, csak – így mondta ezt a Volkswagen egyik vezetője: beruházni, beruházni, beruházni.
A beruházások célja nem is annyira egy új autótípus elterjesztése, hanem inkább a termelési költségek csökkentése. Igaz, az új autók kisebbek lesznek és kevesebb benzinre lesz szükségük, talán növekszik a dízelgépkocsik aránya is, más alapvető változás azonban aligha lesz. A termelés automatizálására azonban igen nagy lehetőségek kínálkoznak, mint ahogy ezt a japán példán eléggé egyértelműen bizonyítottuk.
Ki, mit, hol?
Az egyes európai gyárak megszellőztetett terveiben az a furcsa, hogy azok voltaképp nagyon hasonlítanak egymásra. Igaz, azonos piacon, azonos körülményke között, azonos feltételek mellett kell dolgozniuk, kérdés azonban, hogy egyrészt ez a nagy hasonlóság mennyire találkozik majd a vásárlók tetszésével, másrészt, hogy ilyen körülmények között állhatják-e a versenyt, a szinte szükségszerűen erősödő amerikai konkurenciával. A General Motors (az ő tulajdonában van az Opel) természetesen szintén készül a következő évek harcára, sőt, mint a Spiegel megjegyzi, Európa számára olyan exportinváziót tervez, mintha csak egy fejlődő országot akarna kocsijaival meghódítani. Van ebben egy kis hazai bosszúság is, mivel a számok tanúsága szerint a General Motors csak az Egyesült Államokban veri a Fordot, a határokon túl a Ford több kocsit ad el, mint a GM. Most be akarják bizonyítani – Elliot M. Estes, a nemrégiben nyugalomba vonult főnök szavai szerint -: hogy össze fogják csomagolni a Fordot. Ennek jele, hogy a General Motorsnak fél tucat új üzeme van épülőben egyrészt az NSZK-ban, másrészt Luxemburgban, Belgiumban, Angliában, és ugyanitt bővítik a régi épületkomplexumokat is. Ezekhez jönnek még az egészen új üzemek Spanyolországban, Ausztriában, Görögországban és Észak-Írországban, több mint kétmilliárd dollár értékben. A szakemberek véleménye szerint a GM európai produkciója nemcsak a beharangozott évi 300 ezer autót érheti el, hanem akár a félmilliót is.
Ez az ambiciózus program természetesen nagy idegességet kelthet az európai cégek körében is.
A kérdés csupán az, hogy melyik gyár tud majd még termelni.
Folyik tehát a harc a túlélésért. Lehet, hogy az egészen közeli jövőben megjelennek az első sebesültek, hiszen már a közepes autógyártók gazdasági biztonsága sincs meg, sőt az is kérdéses, hogy meddig bírják az óriások a tavalyihoz hasonló veszteséget.
A teljes cikk elérhető az Autómotor oldalán.
