Azt szokták mondani, hogy rossz kocsi nincs, csak rossz sofőr. Ebből a mondásból az következnék, hogy valahol egy tragacsot látunk, akkor vonjuk felelősségre a gépkocsivezetőt. Itt azonban meg kell állunk egy szóra. Nem mindig csak a sofőr a hibás. Ezt igazolja egy kis országjárás is, amelyiknek az volt a célja, hogy megnézzük a vidék áruellátását lebonyolító gépjárművek egy részét – kezdi a múltidézést az autómotor.hu cikke.
Október utolsó szombatján a Belkereskedelmi Szállítási Igazgatóság egyik ragyogó, hatalmas kocsijával indultunk, hogy először Székesfehérvárra érjünk a műszaki szemlére felsorakozó autókhoz. Jónéhány jármű került itt is sorra. Ahány annyiféle. Volt amelyik a háború előtti években gurult ki valamelyik gyárból és állt ott olyan is, amelyik csak néhány éve ismerkedhetett meg az országúttal. Joggal hihetnénk, hogy a régi kocsik „néztek ki” rosszul és az újabbakon lehetett kevesebb kifogásolnivalót találni.
Nem ez történt. Sajnos, nem. Volt bizony olyan kocsi, amelyik véleményünk szerint, ha jobb gazdára talál, még ma is újnak látszanék, egy-két öreg típus meg azt árulta el, hogy nem bánnak vele mostohán. Az is szomorú, hogy a legtöbb vállalat még ere az előre meghirdetett szemlére sem igyekezett rendbehozni kocsijait. Talán arra számítottak, hogy ez úgyis csak olyan tessék-lássék vizit lesz. Hát itt óriási csalódás érte a számítókat. Hozzáértők ellenőrizték most a kocsikat. Gudman Ernő például – a belkereskedelem kiváló dolgozója – boszorkányosan ért az autókhoz. De a velünk levő Kőszegi Tibor, a Belkereskedelmi Szállítási Igazgatóság műszaki főelőadója – aki ugyan most nem viselte a sztahanovista jelvényt –, szintén nem inas ebben a szakmában. Egyikük sem restelt az alváz alá feküdni és attól sem ijedtek meg, hogy a szégyenszemre koszosan hagyott gépháztető alá nyúljanak.
Talán még emlékszik az SD-415-ös, 3 tonnás Mercedes sofőrje, hogy Gudman Ernő a kocsi alól kérdezte, miért jár a papírvékonyra kopott rúgócsapszeggel. És talán emlékszik még a tapolcai Fűszért gépkocsielőadója is a kékoverállos emberre, aki fejcsóválva nézte az ütött-kopott AI-158-as Škodát, amelyiken a karbantartás halvány nyomait sem lehetett észrevenni. Észrevettük azonban az ijesztően rendetlen csomagteret, amely annyi mindent elárult. Elárulta, hogy nem sokat törődnek a gépkocsikkal.
Hogy nem könnyű ma Fehérváron autót tartani, azt elhisszük. Azt is láttuk, hogy a Vas-utcai Javító szerviz-helyiségét nem használhatják, mert az üzem máig sem tudott csöveket, meg zsírzót beszerezni. Ez kétségtelenül hiba. Az is hiba, hogy a helyi Autóker-nél nem sok mindent lehet kapni és, hogy vízcső helyett az esetpumpa gumiját vágták el a hűtőhöz. Hiba, hogy nincs alkatrész. De súlyosabb hibának tartjuk, hogy amit könnyen meg tudnának csinálni, azt is elhanyagolják és a legkevesebbet, hogy a műszaki szemlére letisztítanák a kocsikat, azt sem tették meg.
Emlékezzenek csak a Vendéglátóipar AC-834-es öreg Kadetjére. Az sem volt jó állapotban, hiszen a kerekek majd kiszakadtak alóla, de legalább látszott, hogy amit csak lehet, mindig javítanak a kocsin és a hiányzó agy-sapkák helyére legalább konzervdobozokat húzott a gépkocsivezető.
Itt-ott láttuk jó szándék jeleit, másutt pedig a bűnös nemtörődömséget. Egyszóval a fehérvári szemle kevés jót mutatott.
Sajnos, a gépkocsivezetők sokszor járnak fék nélküli, rossz kormányú, megbízhatatlan, rossz kocsikkal. És nem mondhatjuk, hogy rossz kocsi nincs, csak rossz sofőr. Van rossz sofőr, ez igaz. De van rossz gépkocsielőadó, meg rossz vállalati igazgató is, aki csak zavarja, nemhogy javításba küldené a kocsit és addig a Tefut venné igénybe.
Ezekután igazán örömet jelentett egy egészségesebb kocsit felfedezni, vagy egy lelkiismeretes sofőrrel megismerkedni. Mert, hát voltak ilyenek is, ha kevesen is.
A teljes cikk elérhető az Autó-Motor oldalán.
