Ételek, amelyekről le kell mondanunk, ha lapos hasat szeretnénk

Van, hogy hiába a sok felülés, futás és hasprés, az ember dereka csak nem akar keskenyedni. Ilyenkor nem árt végignézni az étrendünkön.

null

Vörös hús

Nagyon helyes, ha a diétánk során csökkentjük a bevitt szénhidrát mennyiségét, és a bevitt fehérjéét növeljük, de nem mindegy hogy mi a proteinforrás. Ha túl sok vörös húst fogyasztunk, azzal csak növeljük a hasunkon lévő zsírpárna méretét, úgyhogy jobb, ha a marha- vagy sertéshús helyett csirkehúst, halat vagy pulykát fogyasztunk.

Jobb, ha a marha- vagy sertéshús helyett csirkehúst, halat vagy pulykát fogyasztunk
Fotó: PEXELS

Kristálycukor

A cukornak számos negatív hatása van a testünkre, ezért nem meglepő, hogy a haskörfogat sem kifejezetten csökken tőle. A cukorról örökre és teljesen lemondani persze nem könnyű, szinte lehetetlen – de már azzal is nagyon sokat tehetünk hozzá a diétánkhoz, ha a rejtett cukrokra odafigyelünk: a gyümölcsjoghurtok, a dobozos gyümölcslevek például, jócskán tartalmaznak ilyesmit.

Fogyással is jár, ha lemondunk a finomított cukorról
Fotó: PEXELS

Alkohol

Bár a vörösbornak számos jótékony hatása közismert, az is tény, hogy az alkoholfogyasztás deréktájon képez zsírpárnát, ha nem figyelünk oda a mennyiségre. A kulcsszó itt is: a mértékletesség, és az elfogyasztott alkoholtípusok gondos megválogatása: koktél helyett száraz vörösbort, Bailey's helyett whiskeyt fogyasszunk.

Feldolgozott élelmiszerek

Azt valószínűleg mindenki tudja, hogy a félkész élelmiszerek nem túl egészségesek. A zsírok, amiktől megnő az élelmiszerek élettartama megnő, de a humanoidoké, nagy valószínűséggel csökken: nem elég hogy a haskörfogatunkat növeli, de gyulladásokat is okozhat a szervezetben.

Finomított szénhidrátok

Nem kell teljesen lemondanunk a szénhidrátokról ahhoz, hogy fogyjunk, és egészségesek maradjunk, de válasszunk jó szénhidrátokat! A finomított lisztből készült élelmiszereknek alacsony a rost- és tápanyagtartalma, viszont hizlalnak – ellentétben a teljes kiőrlésű lisztből készült társaikkal, amelyek segítik a fogyást.

Sajtok

Nincs ember, aki a sajtot ne szeretné, és mivel számos, az egészségre gyakorolt pozitív hatással bír, nem is szabad teljesen lemondani róla. Ám mivel igen nagy mennyiségben tartalmaz telített zsírokat – amelyek szintén jótékony hatásúak – a vonalainknak már kevésbé tesznek jót. Hacsak nincs valamiféle tej-intolerancia vagy allergia a háttérben, a mértékletes sajtfogyasztás még diétázóknak is javasolt.

Az eredeti cikk IDE kattintva érhető el.

(Borítókép: Illusztráció. Forrás: PIXABAY)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.