Szűk körben tartották meg a Hűség napi megemlékezést Sopronban

Sopron vezetői és az 1921-es népszavazásban részt vett települések polgármesterei koszorúzással emlékeztek meg.

null

A Hűség napi megemlékezés a Szent Mihály-temetőben kezdődött, ahol Sopronyi-Thurner Mihály egykori polgármester sírjánál Farkas Ciprián polgármester és az intézmények vezetői csendes főhajtással emlékeztek az évfordulóra. Ezt követően a Hűségkapunál, a városháza előtti Thurner szobornál és a Hűségzászlónál helyeztek el koszorút a város vezetői, valamint az 1921-es népszavazásban részt vett települések polgármesterei.

Hűség napi megemlékezés során Sopronyi-Thurner Mihály egykori polgármester sírjánál, a Hűségkapunál, a városháza előtti Thurner szobornál helyeztek el koszorúkat
Fotó: Máthé Daniella / KISALFOLD.HU

1921. december 14-én Sopron és nyolc környező település – Nagycenk, Kópháza, Harka, Ágfalva, Fertőrákos, Fertőboz, Balf és Bánfalva – lakosságának arról kellett döntenie, hogy Magyarországot, vagy Ausztriát szeretnék-e hazájuknak tudni. A népszavazással 257 négyzetkilométer hovatartozása is eldőlt. Ez volt a trianoni békeszerződés egyetlen komolyabb területi revíziója, amit a nagyhatalmak elfogadtak, holott az ország elvesztette területének kétharmadát. A terület hovatartozását eldöntő népszavazás emlékére az országgyűlés 1922-ben a Civitas Fidelissima, azaz a Leghűségesebb Város címmel jutalmazta Sopront, 2001-ben pedig Magyarország Kormánya december 14-ét a Hűség Napjává nyilvánította.

A száz éve tartott szavazáson összesen 26 879 jogosultból 24 063-an vettek részt, 65,08 százalékuk Magyarországra, 34,92 százalékuk pedig Ausztriára voksolt
Fotó: Máthé Daniella / KISALFOLD.HU

Farkas Ciprián úgy fogalmazott, a kilencvenkilenc évvel ezelőtti népszavazás alapvetően meghatározta Sopron és lakosságának identitását. Erre minden évben emlékezni és emlékeztetni kell. A járványhelyzet miatt az idei Hűség napi ünnepséget és díszközgyűlést nem tartották meg, és nem szavaztak a díjazottakról sem. Jövő tavasszal viszont, remélhetőleg a veszélyhelyzet megszűnését követően, élni fognak a lehetőséggel, hogy ünnepélyes keretek között átadják a Közgyűlés által alapított címeket, díjakat, városi kitüntetéseket és elismeréseket az arra érdemeseknek.

A megemlékezés utolsó állomása a Hűségzászló volt
Fotó: Máthé Daniella / KISALFOLD.HU

A város koszorúját Farkas Ciprián polgármester, Simon István és Csiszár Szabolcs alpolgármesterek helyezték el a Hűségkapunál, a Thurner szobornál, valamint a Hűségzászlónál. A környező településekről Palkovits János fertőrákosi, Csorba János nagycenki, Pék Zsuzsanna ágfalvi és Kutrucz Gyula fertőbozi polgármesterek, valamint Németh Róbert Harka alpolgármestere vett részt a megemlékezésen.

A teljes cikket ITT olvashatja tovább.

Sarkukra álltak

Ma, december 14-én a soproniak előtt vesszük le a kalapunkat, mint minden évben 1921 óta. Ez a nap több mint történelmi dátum. Ez a nap – a hűség napja – a nemzet melletti kiállás példája nehéz időkben.

Örömkönnycsepp a magyarság barázdált arcán.

Korábbi cikkünket ITT olvashatja tovább.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.