Tisza-blabla helyett érdemi segítség a családoknak - itt vannak a számok
Sok százezer család jutott lakáshoz a kormány otthonteremtési programjainak köszönhetően.
Sok százezer család jutott lakáshoz a kormány otthonteremtési programjainak köszönhetően.

Komoly versenyt indított a lakáshitelpiacon a fix 3 százalékos kamatozású hitel bevezetése.

A pozitív döntéssel rendelkező vállalkozások kétharmada már megkezdhette tervezett beruházásait.

A beruházások élénkülése és a munkahelyek megőrzése egyaránt hozzájárulhat ahhoz, hogy a magyar gazdaság stabilizálódjon.

Szeptember elsejével elindult a mobiltelefon-applikáció is.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

Németországban óriási a felháborodás az ügy kapcsán.

A lengyel kormány az EU-ban akarja látni Ukrajnát.

Ezek voltak a nap legfontosabb külpolitikai hírei.

A spanyol Király-kupa nyolcaddöntőjében a tűzzel játszottak a katalánok Santanderben.

Az Union ezzel az egy ponttal feljött a bajnoki tabella 9. helyére.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.