Sebeket ejtett a vámháború Amerikával
Pekingben a tavasz beköszöntével a politikai újév is kezdetét veszi, március első felében ülésezik ugyanis a közel háromezer küldöttből álló országos népi gyűlés.
Pekingben a tavasz beköszöntével a politikai újév is kezdetét veszi, március első felében ülésezik ugyanis a közel háromezer küldöttből álló országos népi gyűlés.
John Bolton amerikai nemzetbiztonsági főtanácsadó szankciókra figyelmeztette Észak-Koreát a Fox televíziónak kedd este adott interjújában.
A kongresszus tagjai is aggódnak a kanyarójárvány terjedése miatt az Egyesült Államokban – ez derült ki a szenátus egészségügyi bizottságában tartott keddi meghallgatáson.
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter helyi idő szerint hétfőn kijelentette: bízik abban, hogy Washington és Phenjan között folytatódik a párbeszéd, és a következő hetekben amerikai delegáció utazhat Észak-Koreába.
A fegyvervásárláshoz szükséges ellenőrzések kiszélesítéséről fogadott el törvénytervezetet az amerikai képviselőház.
Letartóztatták az amerikai parti őrség egyik tagját, aki demokrata párti politikusokat, aktivistákat és újságírókat akart meggyilkolni – közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) csütörtökön.
Az egyre követhetetlenebbé váló modern korban mégiscsak az otthonunk nyújt menedéket, más értelemben pedig feltöltődést ahhoz, hogy napról napra újra tudjuk kezdeni.
Miközben Donald Trump amerikai elnök hétfőn este a texasi El Pasóban kampányolt a mexikói határon megépítendő fal mellett, Washingtonban a törvényhozás két pártja „elvi megállapodásra” jutott a kormányzati munka finanszírozásáról, és kevesebb mint 1,4 mil
A két ország védelmi együttműködési kereteit rögzítő megállapodást 1997-ben kötötték, azóta megváltoztak a biztonsági kihívások, ezért modernizálni kell az egyezményt – mondta a miniszter.
Az alapvető értékek és célok tekintetében az Egyesült Államok és Magyarország jó szövetségesek – mondta a Médianéző Központ igazgatója az M1 aktuális csatornán hétfőn, Mike Pompeo amerikai külügyminiszter magyarországi látogatása kapcsán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Magyar Péter pártjának képviselője is megszavazta lakossági energiatámogatások kivezetését szorgalmazó dokumentumot.
Kerekes Ildikó 2019 óta vezeti a Jenő nevű települést, idén is újraválasztották.
Karácsony Gergely utólag egy kicsit izmozott Magyar Péterrel szemben is, mint mondta, kivezethette volna a közgyűlésből a Tisza-elnököt.
„Nem is voltunk elegen.”
A magyar törvény a nemzetközi jó gyakorlatokat alapul véve készült.
A Hera kalibrálásában a Műegyetem hallgatói is részt vettek.
Nagy jelentőségű megbeszélést tartott a két elnök.
Dani Danon nem túl optimista annak kapcsán, hogy a Hamász teljesíti a feltételeket.
A Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság már halált okozó baleset ügyében folytatja Sallai Nóráék autóbalesetének nyomozását.
A Nyugat is részt vehetett a titkos akcióban, ami a kurszki erőművet célozta meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.