Ugrás a sötétbe
A remények szerint a politikai egységesítésben fontos dátumhoz érkezik Líbia: december 24-én az ország elnököt választ.
A remények szerint a politikai egységesítésben fontos dátumhoz érkezik Líbia: december 24-én az ország elnököt választ.
Az ENSZ szerint a klímaváltozás, a koronavírus-járvány és a fegyveres konfliktusok állnak a háttérben.
A hatvanas éveiben járó ember azt állította, hogy öngyilkossági szándékkal vette magához a fegyvert.
A nukleáris energiahasznosítás szén-dioxid-kibocsátása, földterület- és nyersanyagszükséglete alacsonyabb a megújuló energiaforrásokénál a számítás szerint.
Az eddigi legátfogóbb adatbázist az Európai Űrügynökség és a Német Űrkutatási Központ a Google Earth Engine csoportjával együttműködve készíti.
Az ENSZ Glasgowban megrendezett ülésén kompromisszumos megoldás született az éghajlatváltozás ellen.
A legintenzívebb egyeztetések többek között az éghajlatvédelmi intézkedések finanszírozásáról zajlanak.
Marian Cozma egyik gyilkosa, S. István is emberkereskedelemért felel a bíróság előtt.
Szijjártó Péter az ENSZ Emberi Jogi Tanácsának keddi ülésén szólalt fel Genfben.
Az amerikai multimilliárdos bejelentette, hogy kész hatmilliárd dollárral támogatni az éhínség elleni harcot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyar miniszterelnök a volt cseh államfőt köszöntötte.
Az MSZP próbál megújulni, de nem sok életjelet mutat, sőt ismert arcok is végleg távozhatnak a pártból.
Öngyilkos kalandba küldik az amerikaiak és a britek Európát, mondja az orosz külügyminiszter.
A szövetségi kapitány engedélye nélkül politikai célokra használták fel a fotóját.
Egy országrészben még kell esőre számítani.
A magyar emberek számára a pálinkafőzés szinte szabadságjog, a nemzeti kultúra szerves része – jelentette ki Latorcai Csaba államtitkár.
Az észak-afrikai országokban élő fiatalok 50-70 százaléka a kivándorlás mellett döntene. Ezek az adatok Nigériában vagy Ugandában még rosszabbak. A migránsok első számú célpontja Európa.
A jeles napon ismert sportolók, művészek és a közmédia műsorvezetői mesélnek, ráirányítva a figyelmet az olvasás fontosságára.
Sokáig tartotta magát a román csapat, de végül nagy különbséggel nyertek női kézilabdázóink.
Nem áll jól a Tisza Párt elnökének szénája, Magyar Péter telefonlopási ügynek indult története mostanra szuverenitási üggyé vált, ugyanis Magyarország második legerősebb pártjának elnöke a brüsszeli elit által „fogott” ember lett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.