Ugrás a sötétbe

A remények szerint a politikai egységesítésben fontos dátumhoz érkezik Líbia: december 24-én az ország elnököt választ. Ha minden jól megy, akkor az államfő megválasztása után egy hónappal az új parlament képviselői kerülnek sorra. De vajon egy évtizednyi polgárháború után sikerül-e ez a nagy mutatvány? Rövid az idő, és még rengeteg akadályt kellene leküzdeniük.

LIBYA-CONFLICT-TOURISM Fotó: MAHMUD TURKIA

Meglepő nyugalom honol az észak-afrikai Líbiában. Az emberek belefáradtak a testvérháborúba, próbálják újra élvezni a rég tapasztalt érzést. Anélkül is el lehet menni a piac­ra, hogy egy eltévedt sorozat lövedékei megsebesítenék a járókelőket.

Hihetetlen változás ez a lakosságnak, amelynek mindennapi lételeme volt a halálfélelem. Képzeljék el, a nyár óta gépkocsival az ország fővárosából, Tripoliból el lehet jutni Bengáziba.

Nem kell aknáktól, mesterlövészektől tartani, bár vannak bukkanók, de ez a legkevesebb. A majd hétszáz kilométeres úton, amely nagyrészt a Földközi-tenger partjához közel vezet, immár szabad a kapcsolat a még két éve is ádáz harcot vívó erők közt. Ez jelentős változás.

De vajon meddig lesz ez így? – ez a líbiaiak azon részének a véleménye, akik úgy vélik, hogy ebben az országban semmi sem biztos. Az idén februárban váltak reménykeltővé a folyamatok. 

Az ENSZ közvetítésével kialakult politikai párbeszéd következtében sikerült megegyezni a nyugati és keleti erőknek a közös átmeneti miniszterelnök személyében, aki elviszi az egész ország ügyeit a választásokig. Abdelhamid Dbeibah a kompromisszumok nagy mestere. Bár sértéseket kap az egyik milíciától, másnap mégis zokszó nélkül leül vele tárgyalni arról, miként lehetne megtalálni a megoldást problémáira. Ez a módszere többnyire sikerre vezet.

Nemcsak a Tripoli–Bengázi út megnyitása, hanem a harcokban súlyos károkat szenvedő nemzetközi fővárosi repülőtér újbóli megnyitása és az eddig csak szakaszosan működő áramellátás stabilizálása is az ő érdeme. De hát jelöltként ő is készül az elnökválasztásra, kellenek a lakosság körében szerzett jó pontok.

Ez az indulás azonban vitát szült Líbiában: hogy lehet az, hogy valaki, akinek megbízatása az elnökválasztások lebonyolítása, maga is részt vesz a voksoláson? Dbeibah szerint ő semmilyen szabályt nem látott, amely őt kizárná a versenyből. 

Ám ha győzne, azonnal támadási felületet adna ellenfeleinek. A jó csillagzat alatt született kormányfő irányításával Líbiában immár napi 1,3 millió hordó kőolajat hoznak felszínre. Az olajárak emelkedésének köszönhetően ez csak növeli az ország bevételét. 

Dbeibah jelentős költségvetési többletet halmozott fel rövid kormányzása alatt, és ebből biztosította azt a hatezer eurónak megfelelő összeget, amelyet az új házasok kapnak. Egy esküvő jelentős kiadás Líbiában: az ékszerek, amelyeket a párok egymásnak adományoznak, az egész esküvő megszervezése, ráadásul azon igen nagy számban vesznek részt a családtagok, a ruhák, a szertartás, ezekért mind fizetni kell. 

Úgyhogy az új házasulók örömmel fogadták az állam hozzájárulását, és határozottan nőtt a miniszterelnök népszerűsége. De erre az összegre még rátett egy lapáttal az ország keleti felén működő tobruki parlament, amely megszavazta, hogy a családoknak is kell nyújtani 8500 eurónyi egyszeri juttatást, hiszen ők is megszenvedték a polgárháborút.

Azért mégiscsak jobb helyzet, ha a kormány és a parlament abban versengenek, hogy ki tudja jobban támogatni a népet, mint ha rakétákkal támadná az egyik a másikat. Líbiában nemcsak a két nagy tábor, a nyugat és kelet közt folyt fegyveres konfliktus, voltak itt az Iszlám Állam csapatai, amelyek jelentős északi területeket uraltak, aztán hadurak milíciái, meg a mindenki ellen lázadó dél, egyúttal sikerült nemzetközivé fokozni a válságot. 

A szemben álló erők külföldi katonák segítségére szorultak. A Tripolit uraló líbiai csapatok az elmúlt években török erőkkel duzzasztották fel az állományukat: hét-nyolcszáz török katona vett részt a milíciák mellett abban, hogy védelmezzék a nemzetközileg elismert kormányt. Csatlakozott még hozzájuk mintegy négyezer szír fegyverforgató, mégpedig az Aszad-ellenes táborból. Ám a líbiai kabinetnek Tripoli határán túl nem volt semmilyen hatalma.

Ezért törekedett az ország keleti felét uraló Haftár tábornok, hogy 2019 tavaszán bevegye Tripolit, amely ha sikerül, az egész ország felett biztosítja a hatalmát. A támadása csúfos kudarcot vallott. 

Ekkor határozta el a katonai parancsnok, hogy ő is a külföldiekhez fordul. Megérkezett vagy háromezer orosz zsoldos a Wagner csapatból, és kétezer Aszadhoz hű szír fegyveres. Bármennyire furcsán hangzik, ezek a külföldi fegyveres erők hozzájárultak ahhoz, hogy Líbiában viszonylagos béke legyen. 

Mégpedig azzal, hogy kellően elrettentik az ellenfelet a bevetésüktől, sőt még az esetleges provokációktól is. A kialakult patthelyzetben eddig mindkét fél tökéletes biztonságban érzi magát. De vajon a két politikai elitnek szüksége van-e a választásokra, amelyet az ENSZ és a nyugati országok olyannyira akarnak, és amely magában hordozza a veszélyt, hogy újból elszabadul a pokol?

A líbiaiak többsége sem lelkesedik azért, hogy ő most elnököt választ. Miként lehet szabad választásokat tartani egy olyan országban, ahol a felek nem tűrik meg területükön a másik propagandáját?

A keleti országrészben, ahol mindent a 78 éves Haftár tábornok ural, semmi esélye sincs politikai ellenfeleinek. Tripoliban viszont feltűntek Haftár-plakátok. Rács mögött ábrázolták Bengázi urát.

Hogy még jobban összekavarja a líbiaiakat, néhány hónapja felbukkant egy újabb elnökjelölt, egy errefelé jól ismert nevet viselő férfi, bizonyos Kadhafi. A tíz évvel ezelőtt meggyilkolt diktátor fia, Szaif al-Iszlám is bejelentette, hogy ő is pályázni akar Líbia legfőbb méltóságára. A 49 éves egykori playboy most a tévében tökéletes muzulmán ruhában ismertette döntését. 

A múlt héten a választási bizottság eltiltotta a Kadhafi fiút az indulástól, mert a forradalom alatt egy bíróság távollétében halálra ítélte. A bűne az volt, hogy a tüntetők ellen engedélyezte a hatóságok fegyverhasználatát. Egy milícia fogságában volt, amikor a pere zajlott, éveket töltött rabságban. 

Igen ám, de a keleti végeken született egy másik döntés, amely kimondja, hogy a tripoli bíróság ítéletei jogszerűtlenek, így semmisek. Ez a kettős hatalom játéka: kinek higgyen az ember? Közben a hágai nemzetközi bíróság 2014 óta követeli Líbiától a Kadhafi fiú kiadatását, mégpedig emberiesség ellen elkövetett vádakkal. 

A múlt héten még 24 elnökválasztási jelöltet tiltottak el az indulástól, úgyhogy vannak szép számmal. Még jó, hogy mindegyiknek jogában áll fellebbezni. A líbiaiaknak sem acélos az emlékezetük. Egy internetes portál végzett közvélemény-kutatást arról, hogy az olvasók kit szavaznának meg elnöknek. 

Mit gondolnak, ki győzött? Nagy fölénnyel Szaif al-Iszlám Kadhafi. A második lett Abdelhamid Dbeibah átmeneti kormányfő, és messze lemaradva követi őket Haftár tábornok. Persze ez csak játék, de azért felvillantja a tömegek véleményének egy szeletét. Vajon lesz-e elég bátorságuk a voksolás szervezőinek, hogy ilyen kockázatos vállalkozásba fogjanak? Mindenképpen ugrás lesz a sötétbe.

Borítókép: Európai turisták Gadámeszben, a líbiai oázisvárosban. Átmeneti nyugalom (Fotó: AFP)