KSH: A települések több mint kétharmada csatornázott
Az összeállítás szerint a magyarországi települések a közműves ivóvízellátás terén nemzetközi összehasonlításban is jó mutatókkal rendelkeznek.
Az összeállítás szerint a magyarországi települések a közműves ivóvízellátás terén nemzetközi összehasonlításban is jó mutatókkal rendelkeznek.
Az export euróban mért értéke augusztusban 2,7 százalékkal, az importé 1,2 százalékkal nőtt.
Az év első három hónapjában 2018 utolsó hónapjaihoz viszonyítva mért kiugró, 6,7 százalékos drágulás után júniusig stagnáltak az ingatlanárak.
A pénzügyminiszter megjegyezte, hogy a bérnövekedés a szolgáltató szektorban volt a legmagasabb, mellette pedig az iparban, az építőiparban, a kereskedelemben és a mezőgazdaságban.
Augusztusban a bruttó átlagkereset 11,5 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, és 358 ezer 900 forint volt. A nettó átlagkereset kedvezmények nélkül 238 ezer 700, a kedvezményeket is figyelembe véve 246 000 forintot tett ki – jelentette szerdán
A foglalkoztatottak száma újabb csúcsot ért el, már 4 millió 521 ezren dolgoznak Magyarországon, míg a foglalkoztatási ráta minden eddiginél magasabbra, 70,3 százalékra emelkedett.
Csaknem 360 ezer forintra nőtt a bruttó átlagkereset 2019. június végére. Mára egyértelműen kijelenthető: a kafetériát érintő változások kedvező hatást gyakoroltak a munkabérre.
A július-szeptemberi időszakban, azaz a harmadik negyedévben, 4 millió 521 ezer volt a foglalkoztatottak átlagos létszáma, 34 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 0,7 százalékponttal 70,3 százalékra emelkedett – jel
Gépkezelőként vagy éppen járművezetőként szinte azonnal el lehet ma helyezkedni Magyarországon, s a dolgozó mindinkább megkérheti szakértelme árát.
Tavaly tovább nőtt a kutatóhelyek és a K+F tevékenységet végzők száma, miután az előző évben megfordult a 2014 óta tartó csökkenő tendencia – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Kutatás-fejlesztés, 2018 című összefoglaló kiadványából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A mentőegységet rosszulléthez riasztották, a mentőautó megkülönböztető jelzéseket használt, amikor egy személyautóval összeütközött.
A Tisza Párt elnöke nem teszi zsebre, amit Bryan Leib mondott.
Robert Lewandowski mesterhármast szerzett az Alavés otthonában.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Feltárulnak a Galimberti házaspár művészetének titkai.
Ugyanakkor érdemes óvatosnak lenni.
Az elvárások nem nagyok, sokan jó eséllyel pályázhatnak a lehetőségre.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
Az orosz erők szombaton bejelentették, hogy elfoglaltak egy újabb falut Kelet-Ukrajnában, miközben Kijev arról számolt be, hogy öt civilt öltek meg orosz ágyúzások a déli és keleti területeken.
Egyenként tízezer forintos élelmiszercsomagokat kapnak a rászorulók.
A szerencsés horgász azt is elárulta, mire csábult el a hatalmas hal.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.