Az augusztusi kiskereskedelmi forgalom adatit közli a KSH
Az augusztusi kiskereskedelmi forgalom adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az augusztusi kiskereskedelmi forgalom adatait közli ma a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Júliusban az export euróban számolt értéke 8,3, az importé 9,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit, az előző havi 7,3 százalékos, illetve 2,3 százalékos csökkenés után. A 204 millió euró havi exporttöbblet 53 millió euróval kevesebb a tavaly júl
A bevételeknek a kiadásoknál nagyobb növekedése miatt a kormányzati szektor 295 milliárd forint, a GDP arányában 1,3 százalékos többlettel zárta az első fél évet. Az előző év azonos időszakához képest ez 530 milliárd forintos, GDP-arányosan 2,4 százalékpo
Főként az adócsökkentések, a versenyszféra és a közszféra béremelései, illetve a jelentős gazdasági növekedés hatására – a családi adókedvezményekkel együtt – 86 százalékkal emelkedtek a nettó keresetek.
Júliusban a bruttó és a kedvezmények nélkül számított nettó átlagkereset 10,7 százalékkal, a kedvezmények figyelembevételével számított nettó kereset pedig 10,9 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivat
Még hozzávetőleg félmilliós munkaerő-tartalék áll rendelkezésre az országban, míg elemzők úgy vélik, már elérhette csúcspontját a foglalkoztatás.
A tízévenként elvégzett Agrárcenzus célja, hogy valósághű, tárgyilagos képet adjon a magyar mezőgazdaságról és a szektorban bekövetkező változásokról – közölte a KSH pénteken az MTI-vel.
A nyári hónapokban 34 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 517 ezerre, a 15-64 évesek foglalkoztatási rátája 70,2 százalékra nőtt.
A június-augusztusi időszakban 34 ezerrel többen dolgoztak, mint egy évvel korábban, a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 517 ezerre emelkedett.
A Központi Statisztikai Hivatal munkatársai többek között a magyarok egészségi állapotát, az azt befolyásoló tényezőket és az ellátással való elégedettséget vizsgálják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A Premier League-érában a legrosszabb rajtját produkálja a patinás angol klub.
Egy ember megsebesült.
A tárcavezető az aradi vértanúk kivégzésének 175. évfordulóján rendezett megemlékezésen elmondta, az 1849-ben kivégzett honvédtisztek egy szent ügyért adták az életüket.
Az idei díjazottak új világot teremtettek munkásságukkal.
Felhőtlen hangulat uralkodott Szilvásváradon.
Megváltozott a Közel-Kelet stratégiai egyensúlya.
A Liga pontidai pártgyűlése egyben a Patrióták Európárt pártcsoport első közös fellépése is volt.
Az volt a legjobb, amikor a kicsi, agresszív, agyhalott Kula bácsi a tüntike végén bement a tévé épületébe.
A litván vámhivatal munkatársai több csomagot is lefoglaltak a Kalinyingrádból Moszkvába tartó vonatokon.
Feltárulnak a Galimberti házaspár művészetének titkai.
Ugyanakkor érdemes óvatosnak lenni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.