Tizenharmadik havi bért hozott 2018
Hat éve folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon, 2018-ban ismét jelentősen, egyaránt 11,3 százalékkal emelkedett a bruttó és a nettó átlagkereset.
Hat éve folyamatosan nőnek a bérek Magyarországon, 2018-ban ismét jelentősen, egyaránt 11,3 százalékkal emelkedett a bruttó és a nettó átlagkereset.
Az új lakások közel felét Budapesten és Pest megyében vették használatba: 53 százalék családi házban, 38 százalék többlakásos épületben, 5,0 százalék pedig lakóparkban készült el.
2018 utolsó hónapjában naptárhatástól megtisztítva 4,1 százalékkal, míg a múlt év során összességében 6 százalékkal bővült a bolti forgalom volumene, vagyis ennyivel több árucikket vásároltunk.
A 9 százalékos növekedés a várt 3 százalékos infláció mellett 5,8 százalékos reálbér-növekedést eredményezhet. 2013-tól 2019 végéig már mintegy 51 százalékkal nőhetnek a reálkeresetek.
A bérmegállapodásnak köszönhetően, ami többek között a minimálbér és a garantált bérminimum 8 százalékos emelését két évre meghatározza, a legkisebb bérek 2010-hez képest több mint a duplájára nőttek.
A növekedésre a minimálbér és a garantált bérminimum emelése, a költségvetési szféra egyes területeit, továbbá bizonyos állami közszolgáltató cégek dolgozóit érintő keresetrendezések voltak hatással.
Tavaly a mezőgazdasági termelői árak 2,7 százalékkal emelkedtek, a növényi termékek ára 5,8 százalékkal nőtt, az élő állatok és állati termékeké azonban 2,2 százalékkal mérséklődött 2017-hez viszonyítva – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pént
Az év során tapasztalt kedvező előjelek beértek, közel öt százalék volt az éves bővülés. Ez a kormányzati várakozásokat is felülmúlta, egyben dobogós eredménynek számít az unióban.
Bár a bruttó hazai termék tavaly negyedik negyedévi, 5,0 százalékos növekedési üteme alaposan felülmúlta az elemzői várakozásokat, az MTI-nek nyilatkozó elemzők szerint a magas növekedési ütem nem fenntartható, a bővülés idén 3,5 százalék körülire lassulh
Tavaly a negyedik negyedévben a GDP a nyers adatok szerint 5,0, a szezonálisan és naptárhatással kiigazított adatok szerint 4,8 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A megoldás akár az összes adat elvesztését okozhatja.
Az uniós tagjelölt ország elnöke úgy véli, ha Donald Trump nyer, vége lesz a háborúnak.
A kormánypártok fővárosi frakcióvezetője szerint a szivárványkoalíció tagjai között folyik a pozíciókon folyik a vita, de igazából már megegyeztek.
Nagy kérdés, hogy létrejöhet-e egy tisztán jobboldali kormánykoalíció Ausztriában.
Az izraeli hadsereg újabb hadosztályt vezényelt a libanoni határra – jelentették.
Megtartotta alakuló ülését Óbuda–Békásmegyer önkormányzata.
A nemzeti csapat hétfőn kezdi meg a felkészülését a következő meccsekre.
Az elmúlt évtized sikertelen biztonságpolitikája olyan lista elejére repítette a svédeket, mely súlyos problémákat vet fel – írja legújabb elemzésében a Tűzfalcsoport.
A 34 éves kapus idénybeli az ötödik bajnokiján nem kapott gólt.
Az orosz erők rakétatámadást indítottak az ukrán főváros ellen hétfő kora reggel.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.