Megszaporodtak Amerikában az egyházellenes és abortuszpárti erőszakos támadások
Az FBI igazgatója megerősítette, hogy nyomoznak az egyházellenes, és az életpárti csoportok ellen elkövetetett bűncselekmények ügyében.
Az FBI igazgatója megerősítette, hogy nyomoznak az egyházellenes, és az életpárti csoportok ellen elkövetetett bűncselekmények ügyében.

Helyreállították és megkoszorúzták az abortuszpártiak által megrongált varsói magyar emlékművet.

Papot bántalmaztak, templomokat és szobrokat rongáltak az abortuszpártiak, míg ellenállásba nem ütköztek.

Az elmúlt napokban több alkalommal rongálták meg a volt pápa emlékműveit a provokátorok.

Csak azt nem értem, hogy a humanitárius és környezetvédő lelkesedés miért nem terjed ki a védekezésre képtelen emberi magzatokra is, akiket milliószám gyilkolnak meg évente?




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A tárgyaláson Lázár János és Mihálffy Béla is részt vett.

Magyar Péter embere összepakolt, és faképnél hagyta a riportert.

A párt alelnöke arról írt a közösségi oldalán, hogy őt Magyar Péter kérte fel a képviselő-jelöltségre.

A nevezést április 7-től nyitják meg, és akár SUP-pal is teljesíthető a klasszikus táv.

Az Európai Bizottság a saját pénzéből támogatott szervezetek jelentéseire hivatkozva bírálja Magyarországot – írta Dömötör Csaba, aki nyilvánosságra hozta az érintett szervezetek listáját és a támogatások összegét.

Egyes esetekben akár tíz év szabadságvesztést is kiszabhatnak.

Április 12 – A biztos választás.

Bár az AEK nem nyert, Mariosz Iliopulosz klubelnök győztesnek tekinti a csapatát.

Megint tarolnak a magyar filmek a mozikban.

Gianni Infantino, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség elnöke szerint fel kellene oldaniuk az orosz csapatok kizárását.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.