Ismét Polt Pétert javasolja legfőbb ügyésznek az államfő
Polt Péter kilencéves mandátuma idén decemberben jár le. Az Országgyűlés 2010. december 6-án választotta legfőbb ügyésszé őt.
Polt Péter kilencéves mandátuma idén decemberben jár le. Az Országgyűlés 2010. december 6-án választotta legfőbb ügyésszé őt.
Áder János köztársasági elnök elmondta, hogy Budapesten és Phnompenben a diplomáciai kapcsolatok felvételének 65. évfordulóján nyitnak újra a nagykövetségek.
Áder János személyében a rendszerváltás óta az első magyar államfő látogatott Laoszba. A politikus háromnapos hivatalos vizitre érkezett.
Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozat című kitüntetést adományozta Hennagyij Moszkalnak.
A magyar államfő Japánban részt vesz Naruhito császár trónra lépési ünnepségén, valamint japán vízügyi beruházásokat is felkeres és megtekint egy hidrogén alapú autóipari üzemet Jokohamában.
A feladat az, hogy ahol még lehet, az emberiség előzze meg a vízválságot, ahol pedig az már bekövetkezett, ott keresni kell a lehetőségeket, hogyan csökkenthetők a vízválság okozta károk – mondta.
A fiatalok szeretnék Magyarországot, a magyar erdőket, a magyar vizeket olyannak megőrizni, mint amilyennek azt nagyszüleik láthatták – jelentette ki az államfő.
Az államfő a Budapesti Víz Világtalálkozón megtekintette a vízipari szakkiállítást, majd emlékeztetett: napjainkban a szemünk láttára bontakozik ki a sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz drámája.
Az ENSZ szerint 2030-ra a vízhiány miatt 700 millió ember kényszerülhet otthona elhagyására, az igény pedig a mai szinthez képest legalább 20-30 százalékkal növekszik majd 2050-ig.
A kérdés az, miként lehet megelőzni a válságot ott, ahol erre még van lehetőség, és hogyan lehet alkalmazkodni ott, ahol a vízválság már beköszöntött – hangsúlyozta az államfő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Látványosságokkal vár mindenkit a honvédség augusztus 19-én és 20-án.
Az Alapjogokért Központ főigazgatója közösségi oldalán tett közzé bejegyezést.
Az amerikai elnök az öt legnagyobb uniós ország vezetőit közösen tájékoztatta, a magyar miniszterelnöknek viszont kikérte a véleményét.
Egyre többen választják a lakástakarékot mint megtakarítást.
Csak papíron szüneteltette a tevékenységét.
A telefonbeszélgetés során a tárcavezető megerősítette: Magyarország továbbra is a béke oldalán áll.
A remek állapotban lévő Peugeot 172 R kabriót magyar tulajdonosa árulja.
Önérzet az van.
Csak papíron szüneteltette a tevékenységét.
A telefonbeszélgetés során a tárcavezető megerősítette: Magyarország továbbra is a béke oldalán áll.
A remek állapotban lévő Peugeot 172 R kabriót magyar tulajdonosa árulja.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.