Áfa: Nagyon rövid idő alatt jelentős a tisztulás
A kormány gazdaságfehérítő intézkedéseinek köszönhetően 2018-ra, az Európai Unióban is példaértékű módon, egy számjegyűre zsugorodott az adóelkerülés mértéke.
A kormány gazdaságfehérítő intézkedéseinek köszönhetően 2018-ra, az Európai Unióban is példaértékű módon, egy számjegyűre zsugorodott az adóelkerülés mértéke.

Az Európai Bizottság csütörtökön megjelent tanulmánya szerint eredményesek a kormány gazdaságfehérítő intézkedései.
Valósággal ömlenek az adóforintok a közkasszába. A legfrissebb adatok alapján január eleje és július vége között majdnem 7900 milliárd forint futott be az államkincstárba a hat legnagyobb adóból.

Három minisztérium négy államtitkára és egy kormánybiztos kapta kézhez a nyáron országosan összesen több mint 40 ezer szálláshelyet üzemeltető magánszemély és kisvállalkozás képviselőinek levelét.

Szakértők szerint évente 560 millió kínai csomag érkezik Európába csak az AliExpressen keresztül, és ennek 97 százaléka esik adó- és vámmentes kategóriába.

avaly 1200 pert indítottak a cégek és a magánszemélyek az adóhivatal döntései ellen, a jogviták összesen hatvanmilliárd forint sorsának rendezéséért vették kezdetüket.

a közelmúltbeli adóváltozások alapvetően a kis- és középvállalkozásoknak kedveznek, különösen vidéken, ahol komoly támogatásokat is igénybe vehetnek.
Nem támogatják a turizmus szereplői a fapados repülők kitelepítését a fővárosból, mert úgy látják, taktikailag elhibázott lépés lenne a rekordforgalmat bonyolító stratégiai iparág jövője szempontjából.

Januártól a korábbinál egyszerűbben lehet visszaigényelni az áfát a céges autók lízingdíjából, ami a Magyar Lízingszövetség szerint megkönnyíti az adminisztrációt és kedvezően befolyásolja az autófinanszírozási piacot – közölte a szakmai szövetség szerdán



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.